Hírek

2005.03.29. 06:58

Kiszűrik a lopott kocsikat

Gépkocsi-azonosító rendszerek beszerzését támogatja pályázat útján a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány (BMK). Segítségével civil szervezetek is bekapcsolódhatnak a körözött autók felkutatásába.

Kováts Antal

[caption id="" align="alignleft" width="296"] Arnics Mihály, a zuglói polgárőrség alelnöke a gépkocsiba szerelt automatikus rendszámfelismerő rendszerrel
[/caption]Egyre több helyen akadhatnak fenn a körözött gépkocsik. Önkormányzatok és helyi polgárőrségek több millió forintos közalapítványi támogatást kaptak. Céljuk, a körözött járművek kiszűrésére alkalmas eszközök vásárlása. Követelmény volt, hogy a pályázók rendelkezzenek mintegy harminc százaléknyi önerővel és a tartós üzemeltetéshez szükséges feltételekkel. A BMK céljai közt szerepel, hogy különösen a nagyvárosokban minél több polgárt vonjon be a bűnmegelőzésbe. A lakosság biztonságát növelő, általa támogatott műszaki felszerelések közt vannak a különféle térfigyelő, térfelügyelő és gépjármű-azonosító rendszerek. Az utóbbiak civil kézben jól kiegészítik a bűnüldöző hatóságok munkáját.
– Közalapítványunk a támogatások odaítélésekor azokat a szervezeteket részesítette előnyben, amelyek a rendőrség támogatását is élvezték – mondta Farkas György, a BMK igazgatója.
A zuglói polgárőrök a rendőrséggel és más szervezetekkel közösen végrehajtott legutóbbi összehangolt fellépésük során egy nap alatt kilenc berendezéssel 13 körözött autót találtak. A videokamerából és hordozható számítógépből álló rendszer azonosítja a látóterébe kerülő rendszámot.

Újbuda közel kétmilliót nyert a pályázaton

A XI. kerületi önkormányzat 1900000 forintot kapott a pályázaton. A helyi Újbuda 11 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Közhasznú Társaság négy Zsaru-CAR berendezés vársárlására fordítja az elnyert összeget – mondta Visnyei Csaba, a kht. ügyvezető igazgatója. Ezekbe a készülékekbe emberi közreműködéssel kell betáplálni a járművek rendszámát, ezzel szemben kevésbé függnek a látási viszonyoktól, és olcsóbbak – fűzte hozzá. Kardos Pál, a zuglói polgárőrök elnöke is úgy véli: több pénzzel sokkal hatékonyabban működnének.

Kováts Antal Újbuda közel kétmilliót nyert a pályázaton A XI. kerületi önkormányzat 1900000 forintot kapott a pályázaton. A helyi Újbuda 11 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Közhasznú Társaság négy Zsaru-CAR berendezés vársárlására fordítja az elnyert összeget – mondta Visnyei Csaba, a kht. ügyvezető igazgatója. Ezekbe a készülékekbe emberi közreműködéssel kell betáplálni a járművek rendszámát, ezzel szemben kevésbé függnek a látási viszonyoktól, és olcsóbbak – fűzte hozzá. Kardos Pál, a zuglói polgárőrök elnöke is úgy véli: több pénzzel sokkal hatékonyabban működnének. Arnics Mihály, a zuglói polgárőrség alelnöke a gépkocsiba szerelt automatikus rendszámfelismerő rendszerrel -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!