Hírek

2005.03.02. 00:00

Költségvetés van, de nincs koalíció

Dukay N. Á.

Elfogadta ez évi költségvetését a IX. kerületi képviselő-testület hétfő késő este. A döntés jogilag is az utolsó pillanatban született meg. Amennyiben ugyanis márciusig 1-jéig nem határoztak volna, részköltségvetés, azaz a havi elszámolás lépett volna életbe. Ennek lényege, hogy a tavalyi költségvetést havi bontásban kapja és osztja fel az önkormányzat.
A hétfői ülés egyértelműsítette, továbbra is a városrész-felújítás élvez elsőbbséget. Eszerint alakultak a voksok is. A szabad demokraták támogatták dr. Gegesy Ferenc (SZDSZ) polgármester tervezetét. A szocialisták tartózkodtak, a Fidesz pedig anynyi szavazatot adott, amennyi elegendő volt, hogy a tizennégymilliárdos költségvetés hatályba léphessen.
– Koalícióról szó sincs – hangsúlyozta Zombory Miklós. A fideszes önkormányzati képviselő aláhúzta, az iránt éreztek felelősséget, hogy a kerület működhessen.
– Ez a határozat félmilliárdos kárt okoz a városrésznek – állítja Bánsághi Tamás. Az MSZP-s alpolgármester ma délelőtti sajtótájékoztatóján véleményezi a költségvetést.

Vége a szövetségnek

– Egy hete azt nyilatkoztam, tizenöt képviselőt keresek, akik

a kerület megújulása mellé állnak. Megtaláltam őket – mondta dr. Gegesy Ferenc polgármester. A költségvetés szakmai, nem politikai kérdés. Nem gondolom, hogy a továbbiakban szabad demokrata–szocialista koalícióról beszélhetnénk Ferencvárosban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!