Hírek

2005.03.21. 08:34

Radulovics hetese döntött

BAMA

Az egygólos hazai győzelem után rácáfolt az esélyekre a Dunaferr a női Bajnokok Ligájában, idegenben jutott túl a dán Viborgon. Bátran kezdett a Dunaferr Viborgban. Igaz, nem volt más választása, mert a negyeddöntő első mérkőzésén mindössze egyetlen egy gól előnyt szerzett. Pálinger parádésan védett, Kindl gólerős volt, így aztán a 8. percben vezetett a csapat, negyedóra elteltével pedig döntetlen volt az állás. Keményen harcoltak a magyar lányok, ennek ellenére a szünetben három góllal vezetett a Viborg, úgy, hogy korábban öt gól is volt már az előnye.
A második félidő 10. percében újra egyenlő volt az állás (17-17), ezt követően egyik csapat sem tudott elhúzni. Négy perccel a vége előtt két góllal vezetett a Viborg (26-24), két perccel később ismét nem volt különbség a csapatok között (26-26). A lefújás előtt aztán megint a dánok jöttek (27-26), ami azt jelentette, hogy büntetők döntenek a továbbjutásról.

A Dunaferr mind az öt büntetőjét belőtte, a dánok hármat, a mindent eldöntő hetest Radulovics Bojana jegyezte. A lényeg pedig: Viborg HK (dán)–Dunaferr 27-26 (16-13), büntetőkkel: 3-5. Elődöntős a Dunaferr.

Mindenki továbbjutott

Tizenkét gólos előnyének megfelelően, nyugodtan játszott Zilahon a Győri ETO az EHF-kupa negyeddöntőjében. A Silcotub Zalau nyert ugyan (31-30), de nem fenyegette veszély a győriek továbbjutását a legjobb négy közé. További eredmények: Horsens (dán)–Cornexi-Alcoa 32-29 (továbbjutott: Cornexi, 61-58), Gudme (dán) – FTC 32-32 (tj.: FTC, 63-62).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!