A plasztikai sebész kése a butaságon nem segíthet

Haj, de finnyásak vagyunk! De mire is? Mire szánunk időt, pénzt, energiát? Sajnos, sokan csak a pénzzel megváltható, külsőségekben megnyilvánuló dolgokra. Európára nyitott országunkban hódít a csillogó, ám hamis értéktelenség. Villogtatjuk súlyos pénzekért átszabott alakunkat. Bankszámlánk összegét mutatja megváltozott testünk. Tessék utánozni, le ne maradj, ha beleszakadsz, akkor sem!
Lány ismerősöm mondja: döntöttem, s kiborítottam a család bukszáját, így lett kisebb orrom, nagyobb mellem. Tapadnak rám a pasik, látnád a legújabbat! Láttam. Felfújt izmokkal, függőlegesre turbózott frizurával, vihogva sercintett: „Mi nagyon szeressük egymást.” Könyvtárat belülről egyikük sem látott, a pornóújságon kívül nem lapozgattak mást. És nagyon finnyásak magukra.
Nincs előítéletem a megcsinált, műemberekkel szemben. Mindenki személyi szabadságába beleférhet az imádott trendi. A sebészkés is csodákra képes, ám észt, viselkedési formát, kulturált beszédet nem lehet műtéttel teremteni. Azért tanulni, a jó példát ellesni lehetne.
Csakhogy éppen a rossz mintákból kapjuk a legtöbbet: buta percemberkék és levitézlett sztárocskák uralják a képernyőt;  a semmiről hablatyoló közéleti emberek sokaságától facsarodik ki a világ. Ám van egy meglepetésem: ebben az országban több millió olyan ember él, aki a tehetségre, a munkájára nagyon finnyás. Egyszer talán majd látszik rajtunk ez is.