Hírek

2005.04.02. 08:03

Becsúszott a gránitkő Kamaraerdőre

Bemutatóként már az 1924-es téli olimpián is szerepelt, de a hivatalos ötkarikás programba 1998-ban vették fel. Hazánkban csütörtökön avatták az első curling- pályát.

Árvay Sándor

Tegyük hozzá: csarnokot. Külföldi kalandozásairól hazatérhet tehát a hazánkban alig másfél évtizedes múltra vissza- tekintő sportág: az ausztriai Kitzbühelben rendezett magyar bajnokságok után immár itthon gyakorolhat és versenyezhet a B csoportos kontinensvetélkedőn negyedik helyezett női válogatott, s a most zajló bajnokságra 18 együttest felsorakoztató férfiszakág.

A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban, az újbudai önkormányzat ingyen adott területén az úgynevezett PPP-program (Public-Private Partnership) keretében magánberuházásból épült a 80 millió forintos létesítmény. Az építtető Nagy György, noha számol a bowlinghoz hasonló szabadidős testmozgás jeges változatának népszerűsö-désével, nem remél gyors megtérülést. „Délelőttönként a XI. kerületi iskolák ingyen használhatják a pályát, várjuk a baráti társaságok, érdeklődők jelentkezését is, ám évtizednél is hosszabb időbe telik, míg a csarnok kitermeli az építési, működtetési költségeket” – hangzik a gazdálkodásra vonatkozó információ.

Arra a kérdésre pedig, hogy akkor miért érdemes ilyen vállalkozásba belekezdeni, magyarázatot adhat a kamaraerdei beruházó „civil foglalkozása”: ő ugyanis a magyar válogatott skipje, azaz csapatkapitánya. Otthon azonban aligha élhet sportos előjogaival, hiszen felesége, Szekeres Ildikó is hasonló „rangban” ügyködik a női együttes élén… Nem is akárhogyan, hiszen társaival, a fitneszvilágbajnok másod-seprűs Béres Alexandrával, valamint Nagy Gyöngyivel, Bartalus Krisztinával és dr. Bóta Rózsával már arról álmodozik, hogy az új pálya reális esélyeket adhat az A csoportos szereplés eléréséhez.

Árvay Sándor -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!