Az igazi politika kikerült a parlament falai közül

Egyre gyakrabban küldenek a pártok elektromos postán, telefaxon úgynevezett azonnali meghívókat sajtótájékoztatóikra. Tekintsünk most el attól, hogy talán nemcsak bennem kelt rossz visszhangot ez az „azonnali” szó, amely valahogy a második világháborús munkaszolgálatra invitáló SAS-behívókra emlékeztet. Hanem a meghívó vételével óhatatlanul is arra kell gondolnunk, hogy valami sürgős, eddig-még-soha-nem-volt dologról, halasztást nem tűrő bejelentésről, leleplezésről lehet szó.
Hatalmas a csalódás ilyenkor. Az esetek kilencvenkilenc százalékában enyhén szólva is másodlagos frissességű információkról, négynapos, kéthetes, félesztendős események érdektelen részleteit kívánják újra felmelegíteni. Ha valaki venné magának a bátorságot (vajon van-e ennyire elvetemült ember), aki végignézné az összes televíziós hírműsort, elolvasná az összes újságot, azt venné észre, hogy ugyanazok a politikusok különböző kamera- és mikrofonállásból szórul szóra ugyanazokat az általuk szellemesnek tartott szófüzéreket ismételgetik, amelyeket korábban valamely más (párt)fórumon már előadtak.
A választási kampány része az egész, amely természetesen a mindenkori választások napján szokott menetrendszerűen elkezdődni. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy a politikusok szinte egyfolytában nem egymáshoz szólnak, hanem a közvéleményhez beszélnek. Az igazi politika háttérbe szorult, kikerült a parlament falai közül. Gondolják, ha hívnak, mindnyájunknak el kell menni.