Hírek

2005.05.02. 00:00

Egykori és mai május elsejék

BAMA

Egy régi felvonulás margójára
[caption id="" align="alignleft" width="268"] A Magyar Acélárugyár dolgozóinak felvonulása a Dózsa György úton 1979. május elsején
[/caption]Húsz-harminc esztendővel ezelőtt tömegeket mozgatott meg egy-egy május elsejei ünnepség. A központi bizottság tagjai minden alkalommal ott integettek a Sztálin-szobor talapzatából kialakított tribünön. A táblákra kerülő mondatokat előre kiosztották, akárcsak a kötelezően skandált jelszavakat. Abban az időben kötelező volt megjelenni. Ha lehet, családdal, gyermekekkel együtt. Hadd lássák ellenségeink, miként forrasztja egybe a nagy és dicső eszme a népeket. A felvonulást a tévé is közvetítette, majd este kívánságműsorral kedveskedtek a felvonulóknak.

Örülnek az együttlétnek, közösen emlékeznek
[caption id="" align="alignleft" width="268"] Jókedv, napsütés, nosztalgia, hagyomány, összetartozás az ünnep mai tartalma
[/caption]Nosztalgiázunk! – nevet Tóth Józsefné (60). – Hogy mire emlékezünk? A fiatalságunkra.

A körülötte állók bólogatnak. Minden május 1-jén az Andrássy út és a Bajza utca sarkán gyülekeznek reggel kilenc tájban a szakszervezetek. Most is jöttek felvonulni. Lufikat, zászlókat osztogatnak egymásnak a napsütésben.

– Fontos a hagyomány – teszi hozzá Gál Lajosné (67). – Jó, hogy már nem kötelező. Érezzük, hogy összetartozunk.

A pár ezres tömeg lassan behömpölyög a Városligetbe. A menet élén zöld egyenruhás fúvószenekar diktálja az ütemet. Legelöl katonásan emelgeti botját a tamburmajor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!