Hírek

2005.05.28. 00:00

Lincshangulat Diósgyőrben

Hiába tombolt tízezer fanatikus diósgyőri szurkoló a lelátón, lincshangulatban zárták le az NB I-es szezont Miskolcon. Pedig a DVTK csodák csodájára a kilencedik lett.

Körmendi Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="319"] Az újpesti Juhár Tamás labdája a Diósgyőr hálójába száll. Magyar futballvalóság: a kapuson kívül szinte mindenki mereven szemléli az eseményeket.
[/caption]– A kilencedik hely olyan siker számunkra, mint a debrecenieknek a bajnoki cím megszerzése. Anyagi kínok között lettünk
kiesőjelöltből stabil középcsapat – mondta büszkén a Reggelnek Ebedli Ferenc diósgyőri klubvezető a 3-1-re elvesztett utolsó hazai meccs után kialakult spontán népünnepélyen. A piros-fehérben pompázó fanatikusok egy csoportját könnygázzal lehűtő rendőrök, miután a „pályára beugrálás” felemelő érzésétől megfosztott újpesti hívőket is „megrendszabályozták”, sorfallal védték az ünneplő tömeget. A nagyérdemű szűnni nem akaró szeretetének bizonygatásaként alsónadrágra vetkőztette a hazai focistákat. Közülük is azok számítottak igazán menőknek, akik legalább egyetlen pillanatra magasba emelték, vagy megérintették a legnagyobb diósgyőri csatártehetségnek tartott Tisza Tibor 28-as mezét.

– Játékosaim alig tudtak a feladatukkal foglalkozni, mert legtöbbjüknek a megélhetés is gondot jelentett – mondta Gálhidi György, a csapat mestere, miközben lassan beszivárogtak a játékosok a stadion kantinjába. – Amikor valakinek már anynyi pénze sem volt, hogy ennivalót tudjon venni magának, akkor természetes volt, hogy akinek akadt tartaléka, az rendszeresen meghívta az önhibájukon kívül nélkülözőket egy-egy vacsorára – mesélte Egressy Gábor a korábbi válogatott támadó.

Amíg a nép ünnepelt, addig az ünnepeltek egyre indulatosabbá váltak. A DFC Kft. tulajdonosa, Kuti István ugyanis nem tudott, vagy nem akart fizetni az utolsó meccs után sem. Sőt, meg sem jelent csapata előtt. A játékosok ezért úgy döntöttek, behajtják rajta a korábbi igéretét, mely szerint a három legutolsó hazai bajnoki jegybevételéből kifizetik a tartozások egy részét. Csakhogy akadt egy ember, akinek az volt a feladata, hogy a jegybevételt, mintegy hatmillió forintot elvigye a stadionból. Igazi lincshangulat lett pillanatok alatt a gazdasági iroda előtt.

Kuti nemcsak focistáinak, hanem a biztonsági szolgálatnak is tartozott, azt a csapatot azonban, még a labdarúgóknál is erősebb emberek alkotják. A pattanásig feszült helyzetben a játékosok aláírtak egy petíciót: amennyiben nem kapják meg pénzüket, csalás miatt feljelentik a tulajdonost. A Zuhanyhíradó szerint a játékosok a klubtól alapfizetésként minimálbért kapnak. Csakhogy a pénzt (amikor jut nekik) nem a klubtól kapták, hanem egy másik cégtől egy reklámszerződés alapján. (Szerintük ez csalás.) Meccsenként 20 ezer forint volt a pontpénz, azaz egy győztes meccs fejenként hatvanezret ért a játékosoknak.

– A februári fizetésemre várok, alig tudok a focira figyelni. Édesanyámhoz járok zsebpénzért és kajáért. Megalázó a helyzet – mondta elkeseredett hangon Hompoth Balázs védő, miközben hol hangosabban, hol meg egyenesen ordítozva folyt az alku a folyosón és az irodában. A csapatot körülvevő szakmai stáb és a biztonságiak éjjel egyezségre jutottak a távollévő tulajdonossal. A hatmilliós bevételből 2,7 milliót elvittek a biztonságiak, a többit meg nagyjából egyenlő arányban szétosztották a focisták, az edzők és a szertáros között.

A DFC Kft. május 27-én hajnalban rendezte a februári fizetéseket. Tragédia ez is, és kis híján tragédia történt a DFC-UTE meccs második félidejének legelején is. Még 0-1-nél egy hazai szurkolónak megállt a szíve a lelátón, de sikerült az újraélesztés, miután több mint húsz percen keresztül küzdöttek az életéért. A kép éppen annyira tragikus, mint amennyire szimbolikus: a 2004–2005-ös idényben újraélesztették a diósgyőri futballt is. De meddig bírja?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!