Hírek

2005.05.26. 06:02

Ramóna, a sors kegyeltje

Az utcán utána fordultak a járókelők. Valahonnan ismerem – látni a tekintetükön. Kiss Ramóna pedig, mint aki észre sem vette, hogy megbámulták, továbbsétált mókás, apró, fehér kutyájával.

Szilágyi Ágnes

A Barátok közt napi sorozat Zsófijának, vagyis Kiss Ramónának mostanában zsúfoltak a napjai. Forgat, hamarosan vizsgázik az egyetemen, miközben lakását most csinosítja saját ízlése szerint. Ramóna három hete költözött  az új, másfél szobás lakásba. – Erkély is van! – lelkesedik. Elárulja, mindig is vágyott rá. A sorozatszínésznő eddig bútorozott, bérelt lakásban élt. Most pedig volt kollégája, Gyetván Csaba lakását vette ki. A tulajdonos megengedte, hogy a saját ízlésének megfelelően rendezze be.

– A szobában a falakat rózsaszínre festetem, lányosra – meséli. Élete első franciaágyát is megvette. Most éppen fehér alapon piros szíves ágyneműben alszik. Miközben Ramóna mesél, apró kutyája, a fehér westie, George Lucas békésen szundikál a lábánál. Tizenhét évesen, az utolsó gyereknapra kapta szüleitől a kis kutyát. Amúgy a sors kegyeltjének érzi magát, hiszen szinte véletlenül került be a sorozatba. Az egyik ügynökség küldte el a Barátok közt válogatására. Amikor másodszor is visszahívták, akkor kezdett el izgulni. Mindenfajta előképzettség nélkül bekerülni a sikerrel futó sorozatba, a nagy álom – ismeri el. Pontosan emlékszik az első forgatási napjára. Külső felvétel volt, mégpedig 2002. augusztus 28-án, valahol Budán. Arra is emlékszik, hogy élete első interjúján össze-vissza fecsegett. – Őszinte voltam, hiába figyelmeztettek. A magam kárán tanultam meg, hogy csak arról beszéljek, amiről akarok, ne hagyjam magam kifaggatni.

Ramóna hamarosan vizsgázik. Még egy hét, és a Pécsi Tudományegyetemen számot kell adnia tudásáról. Személyügyi szervező szakra jár. Talán csak azért, mert közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, és itt folytathatta az ott tanultakat. Ám a sorozatot semmi pénzért nem hagyná ott – állítja. Nemrégiben belekóstolhatott a színházba. A budaörsi Turay Ida Színtársulatban játszik, mégpedig a Vidám kísértet című darabban. – Óriási amikor egy színpadon lehetek Hűvösvölgyi Ildikóval, Kovács Istvánnal, Hullan Zsuzsával! – sorolja. – Soha nem oktattak ki, hanem rávezettek a próbák alatt, milyen is Edit, a szobalány figurája.

A Barátok közt Zsófija azt is megtapasztalhatta, mekkora a különbség a színház és a film között. A színpadon több órán át helyt kell állni, és azonnal visszajelzést is kap a közönségtől. A filmnél percek alatt kell hozni a figurát. Mostanában nem sűrűn nézheti meg magát a sorozatban. Azokat a jeleneteket mindenképpen látni akarja, amelyekről érezte, hogy nehezebben mentek. Például ha a szerepe szerint sírnia kell. Ramóna barátai is a sorozatból kerültek ki: Szabó Erika, Bruckmann Balázs, Csifó Dorina, Farkasházy Réka és Németh Kristóf. Sokat nevetnek a forgatások szünetében. Egy héten egyszer valahová elmennek bulizni, de ha másra nem jut idő, akkor leülnek egy kártyacsatára. Annak idején, amikor még nem játszott a napi sorozatban, sokszor olvasta az újságokban, hogy a Barátok közt stábja olyan, mint egy nagy család. Nos, ez nem reklámfogás, valóban úgy érzi, hogy második családját találta meg bennük.

Ramónával megegyeztünk, nem beszélünk az elmúlt hónap újsághíreiről. Arról szívesen mesélt, hogy nincs kimondottan zsánere, ha fiúról van szó. Nem érdekli, hogy a srác szőke vagy barna hajú, fekete vagy kék szemű. A lényeg, hogy valamivel magához vonzza Ramónát. A lány szereti, ha párja határozott, tudja, mit akar és célja van az életének. A leányzó a nyár második felében utazik el pihenni. Mégpedig Egyiptomba, búvárkodni. Aztán néhány napot – a Balatonon vagy valamelyik szomszéd országban – a Barátok köztben megismert barátaival tölt el.

Kiss Ramóna

Veszprém, 1984. december 2.

2002. augusztus 28.: Zsófiként bekerül a Barátok közt csapatába

Tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem

Színészként szeretné folytatni életét a a húszéves lány

2002. augusztus 28.: Zsófiként bekerül a Barátok közt csapatába

Tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem

Színészként szeretné folytatni életét a a húszéves lány -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!