Hírek

2005.05.27. 06:07

Vásári hangulat a teremben

A fővárosi közgyűlést, és így a budapestieket ismét méltatlan helyzetbe hozta a városházi vezetés. A képviselők megint késve kapták kézhez a Budapest jövőjét meghatározó előterjesztést.

Zsidai Péter

[caption id="" align="alignleft" width="251"] Ha közgyűlés, akkor tüntetés. Most XV. kerületi civilek tiltakoztak a fővárosnál az észak-pesti kórház eladása ellen. A képviselők jól tűrték a civil kontrollt.
[/caption]Azért lett kétnapos a májusi közgyűlés, hogy a településszerkezeti terv (tszt) vitájára legyen elég idő. A képviselők ütköztették is erről véleményüket. A tszt-hez kapcsolódó szabályozási kerettervet azonban komolytalan körülmények között fogadták el még szerda este. A keretterv azért rendkívüli jelentőségű, mert 37 helyen módosítja a fővárosi területek övezeti besorolását. A III.-tól a XXII. kerületig hagy jóvá változásokat. Közlekedési útvonalak, lakóparkok, bevásárlóközpontok és családi házas övezetek nőnek ki a semmiből. Nem kevés pénzt hoznak majd az ingatlanfejlesztőknek, és gyökeres változást eredményeznek az ott élők életében.

Összesen 3 600 hektárnyi területet alakítanak át Budapesten. Az erről szóló vaskos, térképekkel ellátott előterjesztést délután egy óra húsz perckor kapták kézhez a képviselők. Többen kifogásolták a délután ötkor kezdődött ülésen, hogy nem volt idejük elolvasni. Zsinka László (MIÉP) felháborodásában az ülésre dobta az iratot. Ezután indulatosan közölte, nem fog szavazni, mert nem tudja, miről dönt. Az ellenzéki zúgolódás megenyhítette a közgyűlést vezető Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettest. Ügyrendi javaslatot próbált előterjeszteni. Méghozzá azt, hogy mindenki menjen haza, olvasgassa lefekvés előtt a kerettervet vagy tegye a párnája alá, másnap pedig ezzel folytatják a munkát. Demszky Gábornak ez nagyon nem tetszett, ingatta a fejét. Hiába elnökölt Szolnoki Andrea, kénytelen volt meghátrálni Demszky akarata előtt. Ügyrendi javaslatáról nem engedett szavazást a főpolgármester. Ezután azonban a koalíciós többség természetesen megszavazta a kerettervet. Lényegében látatlanban. Majd pedig befejezték az ülést. Ezután mindenki mehetett haza.

Ikvai-Szabó Imre a szavazás körülményeiről csak annyit mondott, bornírt dolog volt. Vajda Pál főpolgármester-helyettes kérdésünkre maga sem tudta megmondani, mit fogadtak el a képviselők. Őt Ikvai tájékoztatta. Azt viszont korábban Zsinka tudomására hozta Vajda, hogy olvasni k… nehéz, és a képviselők bizony nem szeretnek olvasni. Azzal van a baj.

Schneller István főépítész a közgyűlés után azt közölte lapunkkal, ő sem így képzelte a vitát. Szerinte is méltatlan volt az eljárás, mert a tszt-t és a kerettervet egymást követő napokon kellett volna tárgyalni. A főépítész pedig nagyon komolyan készült az előterjesztésre. Kivetítőt is hozott, hogy képviselői kérdésre egyenként bemutathassa, melyik kerületben melyik területtel mi történik majd. Ezt azonban hiába ajánlotta fel. Senki sem tudott kérdezni hozzáértés és kellő tájékozottság hiányában. Schneller szerint az volt a baj, hogy a képviselőket nem érdekelte a keretterv, sokuk a büfében tartózkodott vagy nem figyelt. Ehhez persze hozzájárult az az irathalom, amit a helyszínen osztottak ki a városatyáknak.

A főváros jövőjét meghatározó keretterv elfogadása időnként vásári hangulatot teremtett. Több képviselő az ülésen terjesztette elő, melyik területet hogyan szeretné átminősíttetni. A zűrzavart jól jellemezte, hogy az egyik módosító javaslat szavazása előtt a főépítész azért kért türelmet, mert ő is éppen akkor olvasta el az iratot. Másnap délelőtt a legnagyobb vitát egy fővárosi tulajdonú kemping eladása váltotta ki. Az esztergomi Sipló-hegyen, pazar panorámát nyújtó, huszonkét hektáros területet bruttó kettőszázötvenmillió forintért készülnek értékesíteni. Az ellenzéki képviselők értetlenül álltak a kezdeményezés előtt. Zsinka László szerint mivel az ingatlant az önkormányzat belterületbe vonja, értéke sokszorosára emelkedik, busás haszonhoz juttatva új tulajdonosát.

A Fidesz padsoraiból azt kifogásolták, hogy tíz év alatt a városvezetésnek semmi más ötlet nem jut eszébe a hasznosításra, csak az eladás. Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes azzal védte az előterjesztést, hogy 50-60 millió forintot kellene rákölteni. Erre azonban nincs pénz. A fővárosi közgyűlésben tökéletes egyetértés jött létre, amikor az utcai jelzőlámpák cseréjéről, és a közterület-fenntartók létszámának 86 fős emeléséről szavaztak. Előbbi esetében Vajda Pál közölte, azért vártak majdnem tíz évet a lámpatestek cseréjére, mert most lehet jó áron hozzájutni. Ezen aztán jót nevetett az ellenzék.

Atkári kitart elvei és persze állása mellett

Atkári János szerda délután egy televíziós műsorba ment vendégeskedni, csak a közgyűlés utolsó harmadára ért vissza. Kérdésünkre elmondta, Demszky Gábor a főváros szervezeti és működési szabályzatát megsértette, amikor Szolnoki Andreának nem engedte beterjeszteni ügyrendi javaslatát. Ő maga egyébként nem vett részt a kerettervről szóló szavazásban, mivel neki sem maradt ideje átolvasni az előterjesztést. A csütörtöki ebédről Madarász Aladár egykori frakciótársával tért vissza. Madarász volt az egyetlen képviselő, aki a két héttel ezelőtti SZDSZ-frakcióülésen megvédte Atkárit. Kérdésünkre közölte, még vicc szintjén sem merült fel benne, hogy átüljön a Fidesz padsorába. Lapunknak valószínűsítette, hogy a 2006-os ciklusváltás után a gazdasági életben fog elhelyezkedni. Addig azonban minden erejével dolgozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!