Hírek

2005.06.25. 00:00

A 400 ezres ígéret árnyéka

A miniszter szerint a ciklus végére közel százezerrel többen fognak munkához jutni Magyarországon a négy évvel korábbihoz képest. A kedvezőtlen foglalkoztatási adatokból Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a kedvező irányok kibontakozását olvassa ki.

Horváth K. József

[caption id="" align="alignleft" width="66"] Csizmár Gábor: az ígéretekkel el fogunk számolni!
[/caption]– A 2005. március–májusi időszakban a munkanélküliség 7,2 százalék volt, 2004. március–májusban 5,8 százalék. A 15–24 éves korosztályban pedig 19,2 százalék. Hogyan értékeli ezeket a riasztó adatokat?
– Természetesen jobban örülnék annak, ha már most is több ember dolgozhatna. De a 2002-es kormányváltás időpontjához képest ma több mint 25 ezerrel több embernek van állása.

– A közvélemény egy része mégis inkább azt érzi, hogy környezetében több az állástalan, mint korábban volt. A számok nyelvén: 303 ezer munkanélkülit mutat a statisztika, 61 ezerrel többet, mint egy évvel ezelőtt. A csúcson lévő munkanélküliséggel Németországban a kormány meg is bukhat.
– Nemcsak két adatot kell figyelni, hanem harmadikat is. Munkanélküliek azok, akik aktívan keresnek munkát. Magyarországon azonban nagyon nagy, negyven százalék az úgynevezett inaktív réteg aránya. Ez az a csoport, amelynek tagjai eddig reménytelennek látták az elhelyezkedést, ezért nem is kerestek állást, nem szerepeltek a munkaügyi nyilvántartásban. Számuk viszont az elmúlt időszakban 150 ezerrel csökkent. Ez azt jelenti, hogy többen vetették magukat nyilvántartásba, vagyis sokan bíznak abban, hogy hamarosan lesz állásuk. Ezt a csoportot kell megmozdítani. Ők ugyanis az utánpótlása mind a foglalkoztatottaknak, mind a munkanélkülieknek.

– Mit terveznek bevetni?
– Az infrastruktúra-fejlesztés – különösen az autópálya-építés –, a képzés és átképzés segítségével lehet a leghatásosabban föllépni a munkanélküliség növekedése ellen. Ide tartozik továbbá a gazdaságfejlesztés, az adó- és járulékrendszer változtatása, a távmunka elterjesztése vagy éppen a munkerő-mobilitás fejlesztése.

– Ezek elég általános irányok, a munkanélkülieknek alig kézzelfoghatók. Nekik már holnap kellene a jövedelem.
– Olyan eszközeink is vannak, amelyektől rövid távon várunk eredményt. Terveink szerint ősszel nagy foglalkoztatási programot indítunk, ennek révén mintegy 25 ezer ember kap feladatot.

– Honnan lesz rá pénz?
– Alapvetően az állami költségvetésből teremtjük elő a fedezetet, de a jelenleginél sokkal hatékonyabban akarjuk a forrásokat fölhasználni.

– Mi lesz az érintettek konkrét munkája?
– A közmunkaprogramban önkormányzati feladatok elvégzésébe kapcsolódnak be az érintettek. Parkfenntartásról, szociális, kulturális alapellátásban való részvételről lehet szó.

– A pályakezdők munkanélkülisége is magas. Számukra mit terveznek?
– A kormány október elsejétől a korábbinál is erőteljesebben támogatja a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését. A START-program keretében a pályakezdő fiatalt alkalmazó munkáltatónak – 90 ezer forintos fizetésig – az első évben csak 15 százalékos, a második évben 25 százalékos járulékot kell fizetnie a jelenlegi 35 helyett. Ez a támogatás minden eddigi ösztönzésnél nagyvonalúbb, a munkáltató egy esztendőben 223 ezer forintot takaríthat meg így. A 25. évet, diplomásoknál a 30-at még be nem töltött fiatalok esélyeinek jelentős javulását várjuk ettől. Előzetes számításaink szerint negyven-ötvenezer pályakezdőt érinthet ez a program október elsejétől.

– A választási ígéreteikhez képest későn kezdtek el hajrázni...
– Amit ígértünk, azzal tisztességgel el fogunk tudni számolni a ciklus végén. Azt mondtuk 2002-ben, hogy 400 ezer új munkahelyre van szükség ahhoz, hogy százezer emberrel többnek legyen munkája négy évvel később. Tisztában voltunk azzal, hogy jelentős mozgás lesz a gazdaságban, munkahelyek fognak megszűnni, s újabbak jönnek létre. Jelenleg 25-30 ezres munkahelynövekménynél tartunk. Megítélésem szerint 2006-ban a többlet meg fogja közelíteni a százezret. Mindent megteszünk azért, hogy elérjük.

Megszűnő és létesülő munkahelyek, több tízmilliárdos beruházások

2004. augusztus. Bábolna Rt. Végelszámolással megszűnt a Bábolna Rt., nyereséges részeiből új társaság alakult, de 100 alkalmazottat elbocsátottak.

2004.december. Gyulai tejporgyár Bezárt, 98 dolgozót bocsátottak el.

2005. január, Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt. (Barnevál) a termelés csökkentése miatt 50 embert küldtek el.

2005 június Békéscsabai Hűtőipari Rt. 24 dolgozójától vált meg.

A helyi önkormányzatok, az állam címzett támogatásával induló beruházásai közül a legnagyobb értékűt Nógrád megyében kezdik el idén, 4,5 milliárd forint értékben. Budapesten és az ország tizenkilenc megyéjében összesen 58 milliárd értékű beruházás indul el ebben az évben – olvasható a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter hivatalának összesítésében. A beruházások révén új munkahelyek jönnek létre.

2004.december. Gyulai tejporgyár

Bezárt, 98 dolgozót bocsátottak el. 2005. január, Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt. (Barnevál) a termelés csökkentése miatt 50 embert küldtek el.

2005 június Békéscsabai Hűtőipari Rt. 24 dolgozójától vált meg.

A helyi önkormányzatok, az állam címzett támogatásával induló beruházásai közül a legnagyobb értékűt Nógrád megyében kezdik el idén, 4,5 milliárd forint értékben. Budapesten és az ország tizenkilenc megyéjében összesen 58 milliárd értékű beruházás indul el ebben az évben – olvasható a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter hivatalának összesítésében. A beruházások révén új munkahelyek jönnek létre. Csizmár Gábor: az ígéretekkel el fogunk számolni! -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!