Hírek

2005.06.16. 00:00

Konténerben ég a gumi

Korábban a vasöntöde bűzlött, most vélhetően gumit égetnek Istvántelken. A lakók panaszkodnak, az illetékesek sürgős intézkedést ígérnek.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="187"] Pataki Pálné azt hitte, a háza ég
[/caption]– Minap olyan fekete füst gomolygott, azt hittem, kigyulladt a házam – háborog Pataki Pálné. Az újpesti istvántelki főműhellyel szemben, Újpalotán lakó hölgy panaszát többen is megerősítették. – Az  uralkodó szélirány miatt a szomszédból minden bűz hozzánk jön át – mérgelődik Kiss Tibor. A férfi hozzátette, régen a Chinoin meg az erőmű miatt volt gázos a környék, míg ma főleg gumiszag terjeng a levegőben. Mint a Reggel korábban már megírta, néhány hónapon át egy vasöntödéből is áradt a bűz Istvántelken. Akkor a fémhulladékokat feldolgozó Euro Metall Kft. Elem utcai telepén lévő elavult kemence volt az orrfacsaró szag egyik forrása. Ezt a Közép-Duna–völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség állapította meg több helyszíni szemlén. A cégnél a kúpolókemence elvezetőkürtőjében lévő gázmosó berendezés és utóégető működött hibásan. Emiatt nitrogén-oxidok, kén-dioxid és szén-monoxid került a levegőbe, és ez okozta a kellemetlen szagokat. Ám időközben a vasöntöde több millió forintos beruházással egy modern szűrőberendezést szerelt föl, így ők már nem bűzölögnek.

– A füst egyértelműen a főműhely felől áradt – adja meg a kéretlen illatfelhő irányát Pataki Pálné. Aki azt is hozzáteszi, kisebb-nagyobb megszakításokkal közel másfél esztendeje tart ez az áldatlan állapot. – Kérdésüket bejelentésnek vettem, s azonnal intézkedünk – mondta érdeklődésünkre Szalkai István, Újpest alpolgármestere. A városatya állta a szavát, három óra múlva már postafiókunkban volt két, titokban készült felvétel. Jól látható, amint a sitteskonténerben égő valami igen sűrű füstöt bocsát ki magából. Az alpolgármester még hozzátette, többször próbálták megállapítani, ki állhat a környezetszennyezés mögött, ám eddig kevés eredménnyel jártak.

A terület a nemzeti vasúttársaságé, ám azon bérlők tucatjai osztoznak. – Az itt dolgozó cégek olyan sebesen alakulnak át, hogy a változásokat szinte képtelenség nyomon követni – ad magyarázatot a sikertelenségre Szalkai László. Az alpolgármester egyébként még azon melegében megígérte, levelet írat a MÁV vezérigazgatójának. Ebben majd arra kéri őt, tartsanak együttes, szigorított és legfőképp meglepetésszerű ellenőrzést a telepen.

– Mindenképpen tovább keressük a bűz forrását – mondta érdeklődésünkre Dubniczky Gyula, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség osztályvezetője. A hivatal munkatársa kijelentette, a MÁV-nak mint tulajdonosnak kötelezettsége a természet és a környezet épségének megóvása.

Intézkedést ígért a MÁV

Természetesen a vasúttársaságot is fölkerestük. Megtudtuk, a MÁV-hoz nem érkezett bejelentés az ügyben. Kérik a környezetvédelmi hatóság vizsgálatát. Amennyiben környezetszennyezés, illetve nem engedélyezett tevékenység történt, a MÁV azonnali hatállyal felbonthatja a bérleti szerződést.

Címkék#Kerület
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!