Hírek

2005.07.20. 00:00

Ingázásban is remekel a teniszklasszis

A magyar tenisz új csillaga, Szávay Ágnes (16) soltvadkerti otthona, budai ideiglenes lakása és a nagy tornák helyszínei között utazgat, de ingázik saját korosztálya, valamint a felnőttek versenyei között is.

Árvay Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="195"] A junior Szávay Ágnes már 198. a felnőttek ranglistáján, de nincs megállás, nem nyugszik addig, amíg nem jegyzik akár a legjobbak között
[/caption]Első nemzetközi fellépésére, egy hat évvel ezelőtti párizsi gyerekversenyre hiába utazott el, az eső elmosta a tornát. Azóta viszont szinte állandóan úton van Szávay Ágnes, s mindenütt a csodájára járnak. Az elmúlt héten a modenai WTA-tornán rendezői szabad kártyával próbálkozott a selejtezőben, s aztán hat meccset játszmaveszteség nélkül nyerve egészen a főtábla elődöntőjéig jutott. A világranglista 23. helyén álló olasz Sciavone legyőzése igazi szenzáció volt. A nagy sorozat a 198. helyre repítette előre a felnőttek világranglistáján. Abban a sorban, ahol az év elején a 378. helyen szerénykedett, s ahol – tervei szerint – nem is olyan sokára akár az első tíz, azaz a legjobbak között lehet… – Ez az év még a vegyes versenyzés, az ingázás időszaka, a juniorok mezőnyében és a felnőttek között is pályára lépek – jelezte januárban, közvetlenül az ausztráliai Grand Slam-viadal ifjúsági versenyén elért egyéni és páros második helyezés után. Korosztályában azóta a párizsi viadalon mindkét számban az első helyen végzett (1993-ban az ifjú Martina Hingis duplázott a Roland Garroson hasonló módon), s aztán a wimbledoni tornán is vitézkedett, hiszen egyéniben elődöntőt játszott, párosban pedig bajnoki címet nyert. Az esztendő negyedik Grand Slam-versenyén, az augusztus végén esedékes US Openen azonban – köszönhetően most szerzett WTA-pontjainak – már valószínűleg a felnőttek mezőnyében próbálkozhat.

– Lehet, hogy a mostani Európa-bajnokság lesz az utolsó juniorfellépésem – mondta a Novus gimnázium másodikos magántanulója, aki Itáliából majd félnapos autókázás után érkezett meg a svájci Klosters városába. Tavaly bronzérmet nyert a mezőnyben, most 1. kiemeltként ő a nagy esélyes, s Borsányi Csillával párosban (5. kiemelt) szintén reménykedhet a jó szereplésben. Claudio Grether, a nemzetközi szövetség (ITF) svájci versenybírója annyiban segítette a modenai nagy meneteléssel a lábában meglehetősen fáradtan érkező magyar klasszist, hogy tegnapi páros meccsét az esti órákra tette, egyéniben pedig csak ma kell bemutatkoznia Szávay Ágnesnek. Aki a „svájci kötelező” után a jövő héten Budapesten ismét a felnőttek között vitézkedhet. Márky Jenő tornaigazgató a főtáblára adott neki szabad kártyát, így mentesül a szombaton kezdődő selejtezőktől. S maradhat Klostersben, remélhetőleg az Európa-bajnokság vasárnapi zárómeccséig, a döntőig…

Szávay Ágnes

Született: 1988. december 29.

Világranglista: felnőtt 198. (páros 162.), junior 2.

Edző: Bocskai József

Karrier:

juniorként Grand Slam-bajnok egyéniben (Párizs),

juniorként Grand Slam-bajnok párosban (Párizs, Wimbledon),

felnőtt WTA-elődöntős (Modena, 2005),

WTA páros elődöntős (Budapest, 2004),

ITF egyéni tornagyőztes Ciampiono (2004)

Pénzdíj: 23 558 dollár

Világranglista: felnőtt 198. (páros 162.), junior 2.

Edző: Bocskai József

Karrier: juniorként Grand Slam-bajnok egyéniben (Párizs), párosban (Párizs, Wimbledon). Felnőtt WTA-elődöntős (Modena, 2005), WTA páros elődöntős (Budapest, 2004), ITF egyéni tornagyőztes Ciampiono (2004)

Pénzdíj: 23558 dollár A junior Szávay Ágnes már 198. a felnőttek ranglistáján, de nincs megállás, nem nyugszik addig, amíg nem jegyzik akár a legjobbak között -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!