2005.07.20. 06:36
Riadókészültség Gázában
Mozgósítást rendeltek el az izraeli biztonsági erőknél a gázai kitelepítés ellen tiltakozók miatt.
[caption id="" align="alignleft" width="298"] A zárt övezetté nyilvánított területet a katonák fokozottan védik a behatolással fenyegető tüntetőkkel szemben
[/caption]Tovább folytatják gyalogmenetüket a gázai kivonulás elleni tüntetők az övezet felé. Ezért a biztonsági erőknél elrendelték a legmagasabb riadókészültséget, mindenkit mozgósítottak, mert jobboldali útelzárásoktól tartanak. Félő ugyanis, hogy a Gáza melletti tiltakozók áttörik a kordonokat és megpróbálnak bejutni a zárt katonai övezetté nyilvánított területre. Az izraeli kormány még februárban jóváhagyta, hogy augusztus közepétől felszámolják a Gázai-övezet 21 zsidótelepülését, és kivonulnak Ciszjordánia négy telelpüléséről is. Közben palesztin belharcok törtek ki az egyik menekülttábornál. Hét palesztin meg-sebesült a Gázai-övezetben, amikor a biztonsági erők összecsaptak a Hamász radikális szervezet aktivistáival Dzsabalíja menekülttábornál. Az izraeli hadsereg Dzsenín közelében megölte az Iszlám Dzsihád két körözött vezetőjét egy rajtaütésben. Két másik palesztin harcost őrizetbe vettek. Az izraelieknek sikerült felszámolni azokat az útakadályokat, amelyek három részre osztották a Gázai-övezetet. A korlátozást azután vezették be, hogy a múlt héten palesztin területről kilőttek négy rakétát Izrael felé.
Egyébként először fordult elő az izraeli hadseregben, hogy parancsmegtagadás miatt leszereltek egy századot. A katonák akkor sértették meg a fegyelmet, amikor nem fordultak szembe a felháborodott gázai telepesek egy csoportjával. Ahogy közeledik a kivonulás időpontja, a nacionalista, jobboldali zsidók egyre harciasabbak. Így azzal a katonasággal kerülnek szembe, amely évtizedeken át fenntartás nélkül védte őket. Izrael hadseregében sok a fanatikus hívő; egy részük a Hesder alakulat tagja, sábeszdeklit hordhat és a fegyverviselés mellett a Talmudot tanulmányozza. A szélsőséges telepesek most őket célozták meg, és igyekeznek megnyerni a katonákat engedetlenségi mozgalmukhoz. Azt hirdetik, hogy a hithű zsidó katonának nem szabad haboznia, hogy feljebbvalója vagy a rabbija parancsát hajtja-e végre, állami vagy égi törvényeknek engedelmeskedik-e: az egyházi vezetőt kell követnie.