Hírek

2005.08.31. 00:00

Nem kért felettesei segítségéből a honvéd őrnagy

Továbbra sincs kihallgatható állapotban az a honvéd őrnagy, aki pénteken délben kirabolt egy Üllői úti bankot. Kétmillió forintot zsákmányolt.

Szemán L.

Elvette a biztonsági őr Parabellumát, majd gyalog távozott. Ön- és közveszélyes menekülése este hét óra tájban, a XI. kerületi Egér úton ért véget. Előtte azonban még a Corvin mozi közelében meg akart szerezni egy Suzukit. Félig be is ült a kocsiba, ám a már bennlévő két nővel nem bírt. Megpróbálta kiparancsolni őket az autóból, egyikükkel birkózni is kezdtett. Közben az őrtől zsákmányolt pisztolyt a műszerfalra tette. Ezt a másik nő felkapta és ráfogta a támadóra. Az őrnagy odakapott és ekkor a fegyver eldördült. A lövedék a mellkasán sebesítette meg. A fegyvert még vissza tudta szerezni, később egy fa alá dobta, és egy közelben parkoló autóval elhajtott a helyszínről.

A Corvin mozinál történteknek több szemtanúja is volt. Akadt a tanúk között olyan is, aki meg tudta mondani a rendőröknek, hogy a férfi milyen rendszámú autóval menekült. A rádión kiadott körözés alapján az autó egy XI. kerületi járőrnek tűnt fel. A rendőr segítséget kapott, és végül az Egér úton sarokba szorították a menekülőt. Az őrnagy ekkor lőtte magát fejbe a rabláshoz is használt szolgálati pisztolyával.

A történteket vizsgáló katonai ügyészség azt már megállapította, hogy a mell-lövés véletlen volt, az asszony nem akarta lelőni az őrnagyot. Arra továbbra sincs válasz, hogy a tiszt miért rabolta ki a bankot. Honvédségi forrásból megtudtuk, hogy a támadás hetének elején, múlt hétfőn bennjárt a munkahelyén, hogy a honvédségi üdülőben tervezett rehabilitációjához szükséges iratokat beszerezze. Felettese ekkor felajánlotta neki, hogy anyagilag is támogatják, hiszen már április óta betegállományban volt. Az őrnagy azonban önérzetesen visszautasította a segítséget, mondván, nem szorult arra rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!