Hírek

2005.08.26. 06:14

Szatmári házaspár: „itt élünk és itt is akarunk maradni!”

„Senkire sem tartozik, hogy a feleségem és én miért szerettük meg egymást” – mondta lapunknak a „kémtörténet” érintettje, Szatmári Tibor.

Izing Antal

– Szatmári úr! Állítólagos névházasságuk mellett az a legújabb hír, hogy állítólagos lehallgatási jegyzőkönyvek készültek egy miniszter és az ön felesége közötti bensőséges beszélgetésekről. Mi a véleménye erről?
– Kapásból beperelek mindenkit, aki ezt terjeszti. Ön hogyan érezné magát, ha azt kezdenék terjeszteni magáról, hogy kém? Tetejébe a feleségét is ezzel vádolnák, aztán még azzal is a becsületébe taposnának, hogy titkosszolgálati megbízásból keltek egybe.

– Hol és mikor házasodtak össze?
– Furcsa kérdés ez, mert alaphelyzetben ehhez senkinek semmi köze sincs, mert ez magánügy. De elmondom, ha már ez a belpolitika egyik fő témája a magyar sajtóban, hogy 1995-ben találkoztunk először, ’96-tól tart a kapcsolatunk, ’97-ben döntöttük el, hogy házasságot kötünk, és ez ’98-ban meg is történt Kolozsvárott.

– Azt szeretném megkérdezni a feleségétől, hogy ezek
a lehallgatott beszélgetések elhangzottak-e?

– Ő éppen nincs jól, elég nehezen viseli ezt az egész cirkuszt, nem kíván senkinek nyilatkozni. Olyan szintre jutott a magánéletünkben való vájkálódás és a velünk kapcsolatos hazugságözön, olyan mértékben sérült meg a jó hírünkhöz való jogunk, hogy ezután jogi lépéseket teszünk. Azt hittük, vége, erre előjöttek az újabb és újabb hazugságokkal. De nem magyarázkodom, mert senkire, még a szűk családra sem tartozik az, hogy mi miért szerettük meg egymást.

– Nincs munkájuk. Gyerekeik vannak? Miből élnek?
– Nincsenek gyerekeink. Januárig az RMDSZ-nél dolgoztam.

– Korábban Markó Béla elnök önt az erdélyi magyarság nagyköveteként mutatta be…
– Az egy túlzás volt.

– Miért nem helyezkedett el?
– Addig nem akartam, amíg nem kapom meg a letelepedési engedélyt. Politológia szakra járok, amelyből van még egy évem, és munkát keresek, mert időközben megkaptam a letelepedési engedélyt. A feleségem a Határon Túli Magyarok Hivatalánál októberig rendelkezési állományban van, októbertől ő is munkát keres.

– Találnak majd munkát? Miben bízhat?
– Az idő múlásában.

– Tudom, hogy az bizonyít, aki állít. De miért nem igazolja, hogy semmi köze nincs a román titkosszolgálathoz?
– Mondja, ön elkezdené magyarázni, hogy nem kém, ha egy belpolitikai játszma kedvéért azzal vádolnák meg különböző belpolitikában érdekelt csoportok, hogy egy idegen állam kémje?

– Átvilágítást kérnék Magyarországon és Romániában. A vizsgálat eredményét pedig átadnám a Reggelnek…
– Hát akkor elmondom a Reggelnek, hogy a letelepedési engedélyt egy hónapja megkaptam, és átestem egy nemzetbiztonsági meghallgatáson is.

– Mit kérdeztek?
– Ezekről én nem beszélhetek, ha pedig igaz lenne az, amit rólam a sajtó egy része állít, akkor szerintem nem kaptam volna letelepedési engedélyt. A rólunk leírt legelső hír legelső sora sem volt igaz. Hogy minket „kiszorítottak” ebből az országból. Miközben itt élünk. Miközben most vizsgáltak meg nemzetbiztonsági szempontból. Ez elég jellemző az alaphír hitelességére. De köszönöm a Magyar Nemzetnek, mert azok a barátaink, akik jól ismernek bennünket, sorra felhívtak, hogy ez képtelenség. Minél hamarabb legyen vége, azt kívánták. Bajban ismerszik meg a barát.

– Miniszterek is felhívták önöket?
– Nem. De örömmel vettem azokat a nyilatkozatokat, amelyekben visszautasították a vádakat.

– Én az ön helyében nem reménykednék, hogy ennek hamar vége lesz. Kampány van. Magyarországon maradnak?
– Mi nem azért jöttünk ide, hogy elvándoroljunk innen. Itt élünk és itt akarunk élni. Nem megyünk sehová.

Kemény a kémvád – hasonlít a 22-es csapdájára

Tiltják a titkosszolgálatok működését szabályozó törvények, hogy a szakszolgálatok műveleteikről a nyilvánosság előtt beszéljenek. Államtitkot sértenének akkor is, ha azt közölnék a sajtóval, hogy valóban megfigyeltek valakit. De ha kijelentenék, hogy nem figyelik, azzal is államtitok sérülne, hiszen ha valakit nem figyelnek, az is műveleti információ. Nem mondhatnak semmit – mondta névtelenséget kérő szakértőnk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!