Hírek

2005.08.27. 06:17

Tarolnak az olajcégek világszerte

Mindig jó üzlet volt az olaj, de idén, úgy tűnik, rekordnyereséget érnek el a nagyobb és kisebb multik. A Mol idei első félévi eredménye is jobb a tavalyinál.

Zsebesi Zsolt

Az Exxon Mobile olajtársaság 2005. évre várható nyeresége rekordnagyságú lesz, nagyobb, mint a magyar költségvetés éves bevétele. Ez derül ki a világ legnagyobb olajcégének féléves jelentéséből. A magyar költségvetési deficit tervezett 1050 milliárd forintos összegét kitevő nyereség megtermeléséhez az Exxonnak valamivel több, mint két hónapra volt szüksége. Az olajóriás éves szinten több mint 30 milliárd dolláros nyereséggel számol a féléves 15,5 milliárd után. A 30 milliárd dollár az MNB csütörtöki középárfolyamán (196,51 forint/USD) számolva 5895 milliárd forint. A költségvetés idénre tervezett bevétele pedig 5888,1 milliárd.

A New York-i NYMEX elemzése szerint néhány „kisebb” olaj-multi is rekordot dönt az idén, mert az ő nyereségük is meg fogja haladni a 20-20 milliárd dollárt. Szakemberek szerint az olajvállalatok részvényesei nemcsak azért dörzsölhetik a tenyerüket, mert az olaj ára változatlanul rekordmagasságokban szárnyal, hanem azért is, mert a vállalatok az áremelkedéssel együtt megemelték nyereségrátájukat is. Vagyis a már amúgy is magas árra a korábbinál nagyobb haszonkulcsot tesznek. Az olajkereskedelemhez nem értő magyar köznyelv ezt nevezi kaszálásnak.

Persze nemcsak a tengerentúliak köszörülték ki azt a bizonyos kaszát, a kisebb játékosok sem akarnak kimaradni a jóból. Erről tanúskodik a Mol féléves jelentése is, amely szerint a vállalat nettó üzleti eredménye az első hat hónapban 133,9 milliárd forint volt, tehát 52,9 milliárddal több, mint tavaly az első félévben. Azaz nem kevesebb mint 64 százalékkal keresett a cég többet, mint egy évvel korábban. A lengyel PKN Orlen sem volt rest, bár csak 55 százalékkal növelte tavalyhoz képest első féléves nyereségét. Forintban számolva közel 80 milliárdra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!