Hírek

2005.08.04. 08:11

Újra méltatlan helyzetben

Tibay Gábor

Nem vitás, hogy megfelelő lakhelyet kell találni a Magyar Köztársaság államfőjének. Az eddigi, Béla király úti elnöki rezidenciáról ugyanis egy szintén állami tulajdonú bankkal írt alá előszerződést az állam mintegy három évvel ezelőtt. Az eladás akkor lesz végleges, ha Mádl Ferenc ciklusa lejártával kiköltözik; annyira legalább tekintettel voltak a felek, hogy az elnöknek nem kellett menet közben összepakolnia a holmiját. Lelki szemeinkkel mi már arról vizionálunk, miként nyújtóznak majd az égnek a felparcellázott területen a lakóparkok tornyai; ezek – ha a jövendőbeli tulajdonosnak például ilyen tervei vannak – vélhetően gyorsabban felépülnek majd, mint amennyi ideje szerencsétlenkednek az érintettek az államfői rezidencia méltó utódjának keresésén. Pató Pál országában három év lett volna erre az épületegyüttes eladási szándékának kinyilvánításától számítva, de nem sikerült megoldani a problémát. Persze az is lehet, hogy túl sem kellene adni a rezidencián, lehet, hogy az állam még most is megegyezhetne saját bankjával, hogy a Béla király úton mégiscsak jobb egy államfő, mint például egy lakópark, melyen valaki(k) minden bizonnyal számos megérdemelt forintot keresnek majd.

Sólyom László még nem is elnök, ám a fentiekkel már másodszor hozták méltatlan helyzetbe. „Megaláztatásainak krónikájába” választásakor született az első bejegyzés: az őt jelölő párt stratégiai okokból nem szavazott rá a voksolás első fordulóján. Ez azonban még hagyján. Ám hogy Sólyom napokon belül elnök, de még nincs hová beköltöznie, hasznosítási, eladási és gazdaságossági kérdéseken felülemelkedő, szánalmas üzenetet hordoz. Jelesül: a felelős állami apparátusnak nem számít, hová kerül az ország első embere. Azt a gondolatot pedig, hogy az elnök esténként alvóhelyet keresve a pesti flaszteren sétálgat, miközben a hideg őszi eső szomorúságot szitál hajléktalan-büszke homlokára; nos, ezt inkább nem bontjuk ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!