Hírek

2005.09.23. 00:00

A főváros irányítja a kerületi középiskolákat?

Péter Ágnes

– A középfokú tanítást a főváros irányítása alatt célszerű működtetni. Ennek egyik oka, hogy drága a középiskolai oktatás – mondta Schiffer János főpolgármester-helyettes. Schiffer fontos tényként értékeli, hogy egy-egy iskolába nem kizárólag a kerület gyerekei járnak, a szüleik pedig úgy tartják, nem feladatuk az intézmény működtetése. Példaként említette az Eötvös József Gimnáziumot, ahol csupán a diákok öt százaléka ötödik kerületi, a többi diák máshonnan jár az iskolába. A főpolgármester-helyettes megerősítette, egy városon belül az oktatásban is összefüggő rendszert kell teremteni, melyben jól láthatóvá válnak a társadalmi, a szakmai és a piaci igények. Felhívta a figyelmet a születések csökkenésére, ami az iskolák hirtelen megszüntetését jelenti. Hozzátette, mindez szakmai irányítás alatt egyensúlyban tartható. Schiffer szerint ezzel a módszerrel a racionális és a gazdaságos működtetés is biztosíthatóvá válna. A fővárosi önkormányzat tavaly négy oktatási intézményt vett át, az idén is több ilyen várható. A VI. kerület a közeli jövőben a Madách Imre Gimnáziumot adja át. Jelenleg a Veress Pálné és az Eötvös József Gimnázium átadásáról folynak a tárgyalások. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik