Hírek

2005.09.08. 00:00

„A parancs tőlem származik”

A megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein a jelenlegi elnök, Dzsalal Talabáni nyilatkozata szerint elismerte, hogy kivégzésekre és tömeggyilkosságokra adott utasítást.

Gy. Z.

[caption id="" align="alignleft" width="131"] „Százszoros halált érdemelne”
[/caption]„Találkoztam a vizsgálóval, aki Szaddámot kihallgatta” – mondta Talabáni az iraki állami televízióban kedden késő este sugárzott interjújában. – „Elismerte az al-Anfalt és a kivégzéseket” – fűzte hozzá egy kérdésre válaszolva az elnök. Az „al-Anfal” a korábbi iraki kormányzat kurdok ellen irányuló, célzott kampányának elnevezése, amelynek során 1986 és 1989 között több mint százezer embert meggyilkoltak, és sok falut porig romboltak. Talabáni szerint Szaddám beismerte: „A parancsok tőlem származtak”. Vallomásának valódiságát alírásával is igazolta, bár a hír hitelességét vitatják. „Száz oka is van, hogy Szaddámot halálra ítéljék, naponta húsz kivégzést is megérdemelne” – fejtette ki Talabáni. A Szaddám elleni pert október 19-re tűzték ki Bagdadban. A per során a diktátort száznegyvenhárom síita 1982-ben történt meggyilkolásával vádolják. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!