Hírek

2005.09.24. 00:00

A rendőrség is készül az örökrangadóra

A 6. forduló mérkőzései közül az MTK–Ferencváros összecsapás iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés. Ez a találkozó örökrangadó még akkor is, ha nagy a távolság a két csapat között a bajnoki táblázaton.

Lázár Lajos

Az NB I hét végi fordulójában hét mérkőzést ma játszanak, míg az MTK–Ferencváros találkozó holnapra maradt, és ezt az összecsapást az RTL Klub is közvetíti. A szombati meccsek közül a diósgyőri pálya felújítása miatt felcserélték a DVTK–DVSC pályaválasztói jogát, így Debrecenben lesz a meccs. A Loki elleni találkozóra már nem Gálhidi György készíti fel a diósgyőrieket, a Pécs elleni súlyos vereség és a Magyar Kupából való kiesés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott a klub az edzővel. A Diósgyőr kispadján ideiglenesen a csapat egykori kapusa, Veréb György ül majd. (Állítólag hétfőtől a Fradi egykori játékosa, Zoran Kuntics váltja majd.) Az örökrangadón az öt forduló után az első helyen álló, még veretlen MTK lesz a házigazda.

A vendég ferencvárosiak nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen az eddig lejátszott öt mecscsükön csak két pontot szereztek. Elképzelhető, hogy újabb kudarc esetén a zöld-fehérek megválnak László Csaba edzőtől. Érdekesség, hogy amióta Garami József a Ferencvárostól átszerződött az MTK-hoz, a Fradi még nem nyert a Hungária körúton. Legutóbb három éve győzött az FTC a kék-fehérek otthonában, de akkor még Garami irányította a zöld-fehéreket.

A holnapi örökrangadó esélyeiről az MTK és a magyar válogatott legendás egykori jobbszélsőjével, Sándor Károllyal beszélgettünk. A kiszámíthatatlanul cselező és gólerős Csikar minden idők egyik legnépszerűbb MTK-s játékosa volt, de más klubok szurkolói is rajongtak érte. Specialitása volt az alapvonal közeléből, éles szögből leadott lövése. Ezt nevezte el a szakma „Sándor-szögnek” – ma is használják a kifejezést. Sándor Károly 17 éven keresztül volt a kék-fehérek játékosa, 379 bajnoki mérkőzésen 182 gólt szerzett. A magyar válogatottban 75 alkalommal szerepelt, és 27 gól fűződik a nevéhez. 1964-ben pályára lépett az Európa-válogatottban is. – Számtalan MTK–Fradi-derbi részese voltam, rengeteg az emlék, s ebből a legemlékezetesebb még a negyvenes évek végén játszott egyik örökrangadó – mondta. – A Hungária körúti pályánk építése miatt Újpesten fogadtuk a zöld-fehéreket.

A rangadó előtti napon a tartalékcsapatok az Üllői úton mérkőztek. Ott voltam azon a meccsen, és igyekeztem a Fradi ismert játékosai közelébe férkőzni. Hallottam, hogy Henni Gézát faggatják a drukkerek, és azután érdeklődnek, mi lesz másnap az eredmény a Megyeri úton. A Fradi kapusa azt ígérte, hogy rúgnak egy hatost nekünk. Valóban hat gólt szerzett a győztes csapat, csak az nem a Fradi, hanem az MTK volt. A hatodik gólunkat én lőttem. Szegény Kispéter Miskát néhány csellel alaposan becsaptam, majd az ötösről a hálóba vágtam a labdát. Nem hagyhattam ki, odaszóltam Henninek, hogy Géza, itt van a hatos. Hogy mi lesz most az eredmény? Az MTK–Fradi-meccs mindig háromesélyes. Azt kérdezte a fiam is tőlem, hogy most mi az első helyen állunk, a zöld-fehérek meg az utolsó előttin, mire lehet számítani. Neki is azt válaszoltam, hogy az örökrangadó akkor is háromesélyes, ha nincs a két csapat egymás közelében a táblázaton. Erre az összecsapásra mindkét csapat játékosai összeszedik magukat, így minden eredmény elképzelhető.

A 6. forduló műsora

Szombat

REAC–Fehérvár 16.00

Vasas–Pécs 19.00

Debrecen–Diósgyőr 19.00

Újpest–Tatabánya 19.00

Győr–Sopron 19.00

Kaposvár–Honvéd 19.00

Zalaegerszeg–Pápa 19.00

Vasárnap

MTK–Ferencváros 11.30

A Borsodi Liga állása

1. MTK 13

2. Fehérvár 12

3. Újpest FC 11

4. ZTE 5 9

5. Honvéd 8

6. Debrecen 8

7. Győr 8

8. Vasas 7

9. Pécs 6

10. Diósgyőr 6

11. Tatabánya 5

12. Kaposvár 4

13. FC Sopron 4

14. Pápa 3

15. FTC 2

16. REAC 1


REAC–Fehérvár 16.00

Vasas–Pécs 19.00

Debrecen–Diósgyőr 19.00

Újpest–Tatabánya 19.00

Győr–Sopron 19.00

Kaposvár–Honvéd 19.00

Zalaegerszeg–Pápa 19.00

Vasárnap

MTK–Ferencváros 11.30 A Borsodi Liga állása 1. MTK 13

2. Fehérvár 12

3. Újpest FC 11

4. ZTE 5 9

5. Honvéd 8

6. Debrecen 8

7. Győr 8

8. Vasas 7

9. Pécs 6

10. Diósgyőr 6

11. Tatabánya 5

12. Kaposvár 4

13. FC Sopron 4

14. Pápa 3

15. FTC 2

16. REAC 1 -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!