2005.09.27. 00:00
Arsenal: egy gól százat ér
Meglehetősen régen, 1968 óta nem találkozott egymással Európa két illusztris klubja, a Benfica és a Manchester United. A Bajnokok Ligája idei második játéknapján Lisszabonban randevúznak ma.
Tizenöt sikeres összecsapás után a hét végén először bukott a Bundesligában a Bayern München. Félix Magath csapatát a Hamburg verte 2-0-ra, de a bajorok ígérik, ma este a Bruges ellen kárpótolják a szurkolóikat. Az olimpiai stadionban csekély esélyekkel indul harcba a belga alakulat, tovább rontja a pozícióját, hogy újfent játékra jelentkezett a Bayern menője, Michael Ballack, aki felépült bokasérüléséből. A hamburgi vereség persze nem múlt el nyomtalanul, habár Magath edző szerint a Bajnokok Ligája már más tészta. „Biztos vagyok benne, hogy javítunk – vélekedik Magath. – Ez egy teljesen más történet.”
A Bruges is vereséggel hangolt, a Lokeren verte 1-0-ra.
A csoport másik összecsapásán az olasz élvonalban eddig százszázalékos Juventus Korsós György csapatát, a Rapid Wient fogadja. A torinói alakulat az elmúlt öt hazai BL-mérkőzésén nem kapott gólt, ráadásul a bécsiek még soha nem nyertek Olaszországban…
A B jelű négyes rangadóján a Premier League-ben eddig igencsak rapszodikus teljesítményt nyújtó Arsenal az Ajax Amsterdam otthonában szerepel. Az angolok edzője, Arséne Wenger figyelmeztette az övéit, hogy a holland kiruccanás rázós túrának ígérkezik. „Fiatal csapat az Ajax, de bárkit legyőzhet – magyarázta Wenger. – Jó erőkből áll, remek játékosok alkotják a keretét.” Wenger nem számíthat eltiltott kapusára, Lehmannra és Robin van Persie-re. Az Arsenal eddig 69 meccsen 99 gólt szerzett a BL-ben, ezúttal a századik találatra készül. A kvartett másik meccsén a svájci Thun és a Sparta Praha találkozik.
A C csoportban a német bajnokságban jelenleg harmadik Werder Bremen Torghelle Sándor csapatánál, a görög Panathinaikosznál vendégeskedik.
A németek mestere, Thomas Schaaf kerek perec kijelentette, amennyiben kikapnak, lemondhatnak a továbbjutásról. Az első körben mindkét gárda kikapott. A németek sérülések miatt több poszton is gondban vannak, miközben a házigazdákat feldobhatja, hogy a gyenge rajt után szombaton megszerezték első győzelmüket, 3-0-ra verték a Panionioszt. A csoport rangadóján, az egyaránt három ponttal álló FC Barcelona és az Udinese találkozik. A Barca szombaton a pihentetett Ronaldinho és Deco nélkül is könnyedén, 4-1-re verte a Real Betist a spanyol élvonalban, míg az olaszoknál nagyot fordult a világ. Két hete még Vincenzo Iaquinta mesterhármasával legyőzték a Panathinaikoszt. A válogatott csatár időközben kikerült a keretből, mert nem hajlandó meghoszszabbítani 2007-ig szóló szerződését. A csapat nélküle sorozatban három kudarcba futott bele a Serie A-ben. A D csoportban a Manchester United a Benficát fogadja. A két csapat legutóbb 1968-ban találkozott egymással a kontinentális porondon. Az angolok mestere, Sir Alex Ferguson komoly gondban van, sérülés miatt fél csapatát kénytelen nélkülözni, a lista: Gary Neville, Wes Brown, Gabriel Heinze, Roy Keane, Quinton Fortune, Louis Saha és Ole Gunnar Solskjaer. A legnagyobb űrt azonban egyértelműen a 19 éves csatársztár, Wayne Rooney hagyta maga után, ő piros lapja miatt két mérkőzésen nem léphet pályára.
Az első fordulóban a Benficától 1-0-s vereséget szenvedő francia Lille a Villarrealt látja vendégül a párizsi Stade de France-ban. Azért ott, mert saját stadionja nem felel meg az UEFA előírásainak.
illusztris klubja, a Benfica és a Manchester United. A Bajnokok Ligája idei második játéknapján Lisszabonban randevúznak ma. Szabó Tamás -->