2005.09.08. 00:00
Az ősember lándzsával indult Európába
Egy amerikai antropológus arra a felfedezésre jutott, hogy a lándzsa feltalálása felborította az ősemberek közti erőegyensúlyt, és ezzel elindította vándorlásaikat Európába és Ázsiába.
[caption id="" align="alignleft" width="180"] Az egymillió éve feltalált lándzsa egy új világ kezdetét jelentette
[/caption]Más szóval, a lándzsa feltalálása erősen befolyásolta az emberek közötti erőszak kialakulását a kőkorszakban. A viszályoknál ugyanis már nem az számított, hogy melyik csoportban vannak többen, hanem az, hogy ki veszi előbb észre az ellenfelet. Ez olyan társadalmi változásokat eredményezett, amelyek miatt sok ősember kénytelen volt elvándorolni Afrikából – mondta el nemrég tett nyilatkozatában Raymond Kelly, a Michigani Egyetem kutatója. Társadalomban élő emlősöknél, például a csimpánzoknál is gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások. Nem ritka, hogy két különböző törzs tagjai dulakodás közben megölik egymást. Az ilyen esetekben legtöbbször a hatalomvágyó hímek versengenek a területükért. Minél nagyobb ugyanis az uralt terület, annál több táplálékhoz férhetnek hozzá az állatok.
A korai kőkorszak emberére is jellemző volt az ehhez hasonló, területért folytatott harc. Kezdetben az emberek csoportokban védték meg az általuk birtokolt földeket. Minél többen voltak tehát egy csoport tagjai, annál könnyebben igázhattak le kisebb csoportokat, és annál több esélyük volt arra, hogy életben maradjanak. A lándzsa egymillió évvel ezelőtti feltalálása és az új „lesben állásos” vadászati módszerek elterjedése alapvetően megváltoztatta az erőviszonyokat. Már nem a csoportok nagysága döntötte el a küzdelmet, hanem a gyorsaság és a jó álca vált fontos tényzővé. Mivel ettől fogva a nagyobb törzsek nem minden esetben tudták erővel megvédeni a területeiket, minden lehetőt megtettek, hogy elkerüljék a véres konfliktusokat. Nyitottabbakká váltak a szomszédos törzsek iránt, közösen vadásztak, és megtanulták azt is, hogy megosszák a táplálékot egymás között.
A konfliktusok elkerülése azonban azt is jelentette, hogy a különböző törzseknek egyre távolabb kellett költözniük egymástól, hogy egyenlő esélyeket biztosíthassanak egymás számára a táplálékszerzésben. Ez az eltávolodás indította el az ember elterjedését előbb Európában, majd Ázsiában. A békés korszak tizennégyezer évvel ezelőtt véget ért. Az emberek ugyanis ekkor kezdtek letelepedni, és rendezett társadalmakat létrehozni. Ám ez a folyamat megkövetelte a hadseregek létrehozását is, és ezzel újabb összetűzésekre került sor, majd háborúk is kirobbantak a különböző népek között.
Simon Krisztián Az egymillió éve feltalált lándzsa egy új világ kezdetét jelentette -->