Hírek

2005.09.13. 00:00

Ferihegy nem sztrájkol, felemás egyezség született

Részeredményeket értek el a Budapest Airport Rt. (BA) dolgozói a hétvégén folytatott tárgyalásokon.

F. K.

[caption id="" align="alignleft" width="172"] Felülről úgy látszik, megegyeztek
[/caption]Engedményként kaptak ugyan 10 százalékos béremelést, személyenként béren kívüli havi 30 ezer forintos juttatást, illetve évenként 57 ezer forintos üdülési hozzájárulást. További eredményként könyvelhetik el, hogy kollektív szerződésüket határozatlan idejűnek ismerte el a BA Rt. vezetése, és vállalták, hogy azt 3 évig nem mondják fel. – Megtettünk mindent, hogy a repülőtér gond és fennakadás nélkül működjön – mondta Hárskuti János vezérigazgató a tárgyalásokat követően. Hárskuti szerint megnyugtatóan sikerült rendezni a munkavállalói kérdéseket. Ellenkező állásponton vannak azonban a munkavállalók. – Amíg az intézkedések hatályba nem lépnek, a sztrájkbizottság nem oszlik fel – közölte lapunkkal Kovács Zoltán, a sztrájkbizottság tagja. Kiemelte, hogy a megállapodást az ÁPV Rt.-nek szintén el kell fogadnia, a munkahelyeiket továbbra is félthetik. – Nem tárgyaltunk a privatizáció kérdéséről, de a dolgozók 96 százaléka ellenzi azt – hangsúlyozta Kovács Zoltán. Hozzátette, bármikor sztrájkolhatnak még a privatizációs tervek ellen is, mivel jelenlegi formájában nem garantálja munkahelyeik megtartását és a BA Rt. egyben tartását. – Ha feldarabolják, akkor  a kollektív szerződés is érvényét veszti. Ez számunkra elfogadhatatlan – mondta a sztrájkbizottság képviselője. Kovács Zoltán arra figyelmeztetett: minden törvényes eszközzel akadályozni fogják a BA Rt. értékesítését, várják a bíróság másodfokú ítéletét a magánosításról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!