Foglalkoztatási anomáliák

A kilencvenes évek elején a gazdasági szerkezetváltás következtében a munkanélküliség jelentős mértékben emelkedett. A munkanélküliek száma ekkor elérte a félmilliós lélektani határt, majd 1993-tól lassan csökkeni kezdett. A Horn-kormány időszakában az állással nem rendelkezők száma 450 ezerről 313 ezerre mérséklődött. Az Orbán-kabinet a szocialista vezetésű kormánytól megörökölt 7,8 százalékos munkanélküliségi rátán további 2 százalékponttal javított.

A trend a második balliberális ciklus kezdetével tört meg. Annak ellenére, hogy Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc új munkahelyeket ígért, a két miniszterelnökség alatt újra 300 ezer körülire dagadt az állástalanok száma, a munkanélküliségi ráta pedig az 1999-ben mért szintre emelkedett. Nem fedi a valóságot az a szocialista érvelés, hogy a magyarországi munkanélküliségi ráta mintegy fele az európai uniós átlagnak, hiszen az itthon regisztrált adat csak 2 százalékponttal alacsonyabb a 25 tagország átlagánál.

Ami a foglalkoztatáspolitikát és a munka világát illeti, a két szocialista kormányfő tudatosan tartózkodott attól, hogy bármilyen konkrét vállalást fogalmazzon meg a foglalkoztatottak számának növelése érdekében. Az Orbán-kormány utolsó évéhez, 2002-höz képest 50 százalékkal nőtt az 55 évnél idősebb munkanélküliek száma, közbeszéd tárgyává vált a pályakezdő diplomások kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzete és a piacképes szakképzés hiánya. Főként a magas munkáltatói terhek miatt számos külföldi befektető elfordult Magyarországtól, és régiós versenytársainknál, például Szlovákiában telepedett meg. Ennek következtében 2003 óta főként a feldolgozóiparban rendkívül erőteljes létszámcsökkenés tapasztalható. Uniós csatlakozásunkat követően a magyar piacot elárasztották az olcsó agrártermékek, ezért leépítési hullám vette kezdetét a mezőgazdaságban is. A kormány mindkét esetben késlekedett a válaszlépéssel, de 2005-ben is csak félmegoldások születtek (például a részben a munkaadói oldal terheinek mérséklése érdekében indítványozott áfacsökkentés).

A legnagyobb probléma, hogy az átlagon felüli bővülést mutató építőiparnak elvileg lehetett volna kompenzáló hatása a munkaerőpiacra, a húzóágazat megnövekedett létszámigényét azonban jelentős mértékben a feketegazdaság révén elégítette ki. Ezeknek a gondoknak az orvoslására – a 100 lépés programnak köszönhetően – mindeddig csak kommunikációs megoldások születtek. Minden valószínűség szerint tényleges javulásra ebben a kormányzati ciklusban már nem is lehet számítani.