Gyorsjelentés az urológiáról

Több mint egy esztendővel Athén után még mindig ott tartunk, hogy ki helyett ki pisilt. Az olimpián doppingvétségen ért magyarokat eltiltották, meghurcolták, fölmagasztalták – függően attól, ki, melyik oldalon áll. Napjaink főszereplője, a Gyurkovics nevű súlyt emelő is eltiltatott, az ügy tehát lezárult. Anélkül persze, hogy tudnánk, mi az igazság – a tiltott szerek világában ez így természetes.

Így aztán valójában nem az a kérdés, mi történt Athénban a doppingvizsgálaton, inkább az, hogy kinek állt érdekében az ügy fölmelegítése, majd elaltatása. Mondják, a sportvezetés szerette volna – stílszerűen – kiborítani a bilit, hogy az éppen nálunk időző Rogge NOB-elnök lássa, mi aztán kemények vagyunk. Illendő hát végre elfelejteni, hogy az olimpián mi nyertük a doppingversenyt (két arany, egy ezüst – törölve). A szándék nemes, ám éppen annyira valós, mint a remény arra, hogy gátat vethetünk a tiltott szerek hatalmának.

A gyógyszerek világában ugyanis soha nem azé a legnagyobb nyereség, aki beszedi őket, hogy általuk (is) dicsőségre tegyen szert a stadionokban, a csarnokokban. Az igazi, milliókban, esetenként milliárdokban mérhető haszon a forgalmazóknál keresendő. A sportoló beismerő vallomásában – ha őszinte – nem mellőzheti, kitől kapta a szert, hogyan jutott hozzá, az anyagi érdekek mögött pedig sokkal nagyobb erők állnak, mint amennyit az erkölcsi megtisztulás szándéka valaha is fölmutathat.

Amit mi látunk – aktuálisan Gyurkovics ügyében – az még csak nem is a jéghegy csúcsa, inkább a Nap, ami jó esetben olvadást gerjeszthet. Őrizzük meg hát a naivitásunkat, higgyük el, hogy a súlyemelő nem doppingolt. Azzal együtt, hogy jó lenne, ha sürgősen urológushoz fordulna, hiszen nem éppen egészséges, ha egy huszonéves ifjú helyett két másik embernek kell pisilni.