Kettészakították a falut

[caption id="" align="alignleft" width="112"] A település megőrizte falusias hangulatát. Vigyáznak is erre az értékre.
[/caption]– Én nem itt jöttem ám a világra – mondja a nyolcvanegy éves Kiss István. Aki egyben hozzáteszi, anyósáék voltak azok, akik harminchat évvel ezelőtt idecsábították. Boldog itt, mert megszerette a települést, s ma már nem hiányzik neki a puszta. – Ha elvisz, cserébe megmutatom, merre van a városközpont – ajánl tisztes alkut Kiss Ferencné, törökbálinti lakos. Az üzletet megkötjük. Befelé autózva kiderül, a hölgy itt született, és semmi pénzért nem menne más helyre lakni.
– Törökbálinton szinte mindenki ismer mindenkit, az egész olyan, mint valami nagy család – teszi hozzá búcsúzóul Kiss Ferencné. Miközben a városközpontot járjuk, ketten is leszólítanak bennünket. A férfiak azt hiszik, eladó házat keresünk. – Mert azt tudok mondani többet is – hangoztatja Urbán Géza. Mire az ugyancsak ebben az üzletben utazó, s szintén fővárosi illetőségű Konti Tamás csupán annyit mond, bárhol, csak ne a Tükörhegyen vegyünk lakást. – Ott ugyanis egymás szájába lógnak az ingatlanok – teszi hozzá Urbán Géza.

– Itt minimum húszmilliót kell letenni egy házért az asztalra – avatkozik be a beszélgetésbe az egyik helyi lakos. Akinek szavaiból az is kiviláglik, Törökbálint Rózsadombja az Annahegy, ahol már százötven-kétszázmillió forint az alsó határ. – Önnél nincs bekötve a víz ? – lepünk meg kérdésünkkel egy főkötős nénit, aki hagyományos debreceni kannájába ereszti bele a nyomós kútból a vizet. – Hogyne lenne, de itt olcsóbb – mosolyog hamiskásan az idős hölgy. Akitől azt is megtudjuk, amíg nem volt bevezetve, hétszáz forintot kellett fizetni havonta a tanácsnak. Miközben a tartály telik, kiderül az is, a víz a növények locsolására kell. A tüdőszanatórium közelében álló kék nyomóskutat egyébként nem tudja bárki csak úgy egyszerűen megnyitni. Ugyanis az alkalmatosságnak hiányzik a karja, így csak azok használhatják, akik hoznak magukkal belevaló menetes vaspálcát.

– Alig várom, hogy megnyíljon az internetkávézó – mutat rá egy Munkácsy Mihály utcai boltra Illényi Aranka. A fiatal hölgy barátnőivel tartott Budapestre. A vidám leányok felvilágosítanak bennünket, ha nincs nagy forgalom az utakon, a 72-es és 88-as busszal alig húsz perc alatt elérhető a Móricz Zsigmond körtér. – Reggel meg vonattal megyünk – jelöl meg egy lehetséges elkerülő irányt Illényi Aranka. – Törökbálint legnagyobb gondja a hatalmas és szennyező átmenő forgalom – mondja lapunk érdeklődésére Gyurasits Tamás, független képviselő. Hozzáteszi, a határban megnyílt nagy bevásárlóközpontokba tartó rengeteg vásárló időnként a községen keresztülhaladó kerülőutakon át éri el ezeket.

Megtudjuk, a település vezetése a régi iparvágányok felszámolása révén igyekszik menekülni a szorításból: ezeket ugyanis utakká alakítják. Tervek és pénz nélkül persze ez sem sikerülhet. Egyébként hidak is kellenének, ám ezt saját erőből képtelenek megvalósítani. – A belső úthálózat száz százalékban aszfaltozott, ám állapota ennek ellenére igen sok kívánni valót hagy maga után – fűzi tovább gondolatait Gyurasits Tamás. Kiderül, hiányzik a szegélyezés, valamint számos helyen süllyedés keseríti meg az autósok életét. Ezeket a gondokat a képviselő számításai szerint tíz-tizenöt év alatt lehetne fölszámolni. – Súlyos működési zavarokat okozhat, ha kiesik az iparűzési-adó-bevétel – mondja Gyurasits Tamás. – Az állam ugyan minden bizonnyal pótolja majd ezt, de erősen kérdéses, ez vajon eléri-e majd a korábbi összeget. Ami nem is kevés.