Hírek

2005.09.22. 00:00

Megkezdődött a müncheni sörünnep

Miközben az egész világ a német választásokra figyelt, valahogy elsikkadt a hír egy másik rendkívül fontos eseménnyel kapcsolatban.

Gyulay Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="213"] Miközben az egész világ a német választásokra figyelt, valahogy elsikkadt a hír egy másik rendkívül fontos eseménnyel kapcsolatban.
[/caption]Münchenben megnyitották a százhetvenkettedik sörünnepet, az Oktoberfestet. A hatezres ünneplő tömeg nemcsak a bajor tájszólásban elhangzott „Ozapf” (Csapolva) rikkantásnak lehetett fültanúja, hanem a hatalmas kék-fehér kockás sátorban Christian Ude (SPD) főpolgármester új rekordjának is: az első hordót csak a második ütésre sikerült csapra vernie. A kitartó eső ellenére már az első napokban esernyős és esőkabátos látogatók tolongtak kora reggeltől a fesztiválon, sőt, egyik-másik sátor olyannyira meg is telik, hogy időnként le kell zárni. A világ legnagyobb, október 3-ig tartó sörünnepére több mint hatmillió embert várnak. Ráadásul ezúttal egy nappal tovább is lesz nyitva a szokásosnál, mivel a német egység napja hétfőre esik, ezért „pótnapnak” nyilvánították. Egy literes óriáskorsó hét euróba és huszonöt centbe (nagyjából ezernyolcszáz forintba) kerül, annyiba, mint még soha; a drágulás tavalyhoz képes tizenöt cent. A magas ár mellett még egy intő körülmény tarthatja a jövőben vissza a mértéktelen sörfogyasztókat, és ez természetesen vonatkozik az Oktoberfestre is. Vezető politikusok arról folytattak vitát, hogy ki viselje az anyagi következményeket. „Ha valaki totális mámorban saját magát vagy másokat veszélybe sodor, nem tehető felelőssé, ezért a fölmerülő orvosi költségeket a betegbiztosító pénztárak automatikusan megtérítik” – jelentette ki a SPD egészségügyi szakértője, Karl Lauterbach. Ezzel szemben Julika Sandt (FDP) annak a véleményének adott hangot, hogy akinek a sörünnep idején van elegendő pénze arra, hogy az eszméletlenségig lerészegedjék, akkor legyen pénze a kijózanítás költségeire is. A sokéves statisztika egyébként azt mutatja, hogy a müncheni Theresienwiesén (Teréz-mezőn) minden alkalommal félezer körül van azon alkoholmérgezést szenvedők száma, akik mentőorvos kezelésére szorulnak. Németországban a betegbiztosítók hetven és százmillió eurót költenek évente kijózanításra.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!