2005.09.05. 00:00
Melyik oldal áll a kémbotrány mögött?
Teljesen ellentmondó vélemények láttak napvilágot a hét végén arról, hogy ki állhat az úgynevezett „kémbotrány” mögött.
Kövér László, az Orbán-kormány titokminisztere a politikusokat és a kormányoldalt tette felelőssé az ügyben. A Fidesz politikusa a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában azt mondta: „a probléma az, hogy ez az ügy nyilvános tárgyalás témájává válhat, pláne, hogy mondjuk fél Románia rajtunk kacag, mert a román nyelvű lapokban jelennek meg különböző, a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatalhoz köthető információk. Én ezt tartom bajnak, és ez a politikusok, a kormányoldal felelőssége” – tette hozzá. A Vasárnapi Hírek című hetilap viszont a magyarországi jobboldal felelősségét feltételezi a történet hátterében. Az újság emlékeztetett arra, hogy az ügyet a jobboldali sajtó indította útnak. Azt is kifejtik, a román lapok közül a szintén jobboldali Cotidianul közölt beszámolót és egyúttal lehallgatási kartont is. „A lap a lehallgatási kartont állítása szerint egy e-mail részeként kapta olyan adatbázisból, amely a Magyar Nemzet birtokában van: szakértőink szerint ez a megjegyzés a magyar és román jobboldal közti forródrótra utalhat”– áll a cikkben.
Közben újabb titkosszolgálati dokumentumok jelentek meg az interneten. Ezúttal Hiller István MSZP-elnök és a kémgyanúba keveredett Szatmári Ildikó közötti beszélgetésekből közölt részletek kerültek nyilvánosságra. Korábban az asszony és Magyar Bálint oktatási miniszter bizalmas viszonyáról árulkodó telefonlehallgatásokat szellőztetett meg a sajtó. A kémügy két hete látott először napvilágot. A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a magyar titkosszolgálat kiszorított egy házaspárt az országból, akiket a hazai elhárítás azzal gyanúsított meg, hogy a román hírszerzésnek dolgoztak. Az érintettek ez határozottan cáfolták, és azóta sem került elő olyan dokumentum, amely ezt bizonyította volna.