Hírek

2005.09.20. 00:00

Munkalátogatás baráti légkörben

„Magyarország számára a több Európai Unió nem jelenthet kevesebb Oroszországot” – hangsúlyozta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter még májusban, a Moszkvában megrendezett magyar nemzeti kiállítás megnyitója előtt.

Csák Elemér

Az idei év mennyiségi és minőségi javulást hozott a két ország kapcsolataiban, gazdasági és kulturális téren egyaránt. Az utóbbi két-három évben a politikai viszony is mintaszerűen alakult, s bízni lehet abban, hogy ezt a gazdasági együttműködés egyre jobban visszatükrözi majd. Emlékezetes, hogy Magyarország energiaszükségleteit döntő részben orosz forrásokból fedezi, ennek nyomán a 4 milliárd dollárt meghaladó kereskedelmi forgalom mérlege 3,5:1 arányban az orosz fél javára billen. Miután arra sem ok, sem szándék nincs, hogy a kölcsönös megelégedésre funkcionáló olaj- és gázvásárlások csökkenjenek, a mérlegen csakis a magyar szállítások növelésével lehet javítani.

Kiss Péter kancelláriaminiszter, aki néhány hónapja egy szentpétervári fórumon vett részt, egy nyilatkozatában kifejezte meggyőződését, hogy a magyar export tovább növekszik, s az idén túllépi az egymilliárd dollárt. A kormányfők mai munkamegbeszélésén és a további találkozókon várhatóan a középpontban állnak majd a gazdasági kérdések, de Magyarország, mint az Európai Unió tagja szerepet játszhat abban is, hogy tartalommal telítődjön meg a mélyülő párbeszéd Moszkva és az EU között. A napirendi pontok listáján minden bizonnyal szerepel a másik országba került nemzeti műkincsek visszaadásának ügye, s a még vitás kérdések megoldása.

Büntetés kivégzésért

A dagesztáni legfelső bíróság hat orosz katona meggyilkolásában való részvételért huszonöt évi börtönbüntetésre ítélt egy csecsen férfit. Iszlan Mukajev 1999-ben a Samil Bászájev parancsnoksága alatt harcoló csapat tagja volt. Az iszlám harcosok a részköztársaság egyik falujában, Tucsárban az iszlám nevében elfogtak hat orosz katonát, és videóra vették, amint átvágják a torkukat. A felvételen látható, amint Mukajev tartja a kivégzés közben az egyik katonát.

A dagesztáni legfelső bíróság hat orosz katona meggyilkolásában való részvételért huszonöt évi börtönbüntetésre ítélt egy csecsen férfit. Iszlan Mukajev 1999-ben a Samil Bászájev parancsnoksága alatt harcoló csapat tagja volt. Az iszlám harcosok a részköztársaság egyik falujában, Tucsárban az iszlám nevében elfogtak hat orosz katonát, és videóra vették, amint átvágják a torkukat. A felvételen látható, amint Mukajev tartja a kivégzés közben az egyik katonát. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!