Hírek

2005.09.12. 00:00

Négy svéd Gripen érkezik

A hadrendben álló 12 darab MiG-29-es vadászgépet folyamatosan cserélik le, ahogy érkeznek Svédországból a Gripenek – mondta Juhász Ferenc szombaton Szeghalmon. Hozzátette: „az első négy svéd vadászgép márciusban érkezik Kecskemétre, és majd az azt követő berepülések után állnak hadrendbe”.

B. B.

A honvédelmi tárca vezetője elmondta: 2008 után már nem vesznek részt MiG típusú vadászgépek a magyar légtér védelmében. A MiG vadászgépek karbantartásával kapcsolatban a szaktárca vezetője beszámolt arról, hogy az alkatrész-beszállítás kérdésében a minisztérium munkatársai az elmúlt hetekben tárgyaltak több orosz illetékessel is. Oroszországban ugyan több cég is foglalkozik alkatrészgyártással, de mind állami tulajdonban van, így a magyar vezetés nem tudja megversenyeztetni őket. Jelenleg a MiG-29-es gépek közül négy folyamatosan készültségben van. Egyre több esetben kénytelenek felszállni, mert polgári repülőgépek nem tartják be a légtérhasználat szabályait. „Egy ilyen MiG-gép felszállása kétmillió forintba kerül” – tette hozzá Juhász Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!