Hírek

2005.09.22. 00:00

Tízszázalékos fűtési támogatás nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok távfűtési támogatása volt az egyik fő kérdése a tegnapi kormányülésnek. Batiz András kormányszóvivő elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte az érintett öt tárcavezetőt, hogy péntekig dolgozzák ki a kompenzáció pontos menetét.

Sz. Sz.

Az előzetes tervekről a szóvivő kifejtette: várhatóan a távfűtés díjának 10 százalékát vállalja majd át a költségvetés. Azok részesülhetnek támogatásban, akik az öregséginyugdíj-minimum háromszorosánál kisebb összegből élnek, ami 74100 forint. A kormány döntése százezer háztartást érint, amelyre 2,3 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Batiz hozzátette: a támogatási intézkedések még idén életbe lépnek. Így már a novemberi fűtésszámlához is jár majd ez a kedvezmény.

A kormányszóvivő azt is bejelentette: elkészültek a madárinfluenza-járvány megelőzésére szolgáló vakcinák. A szert engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti Intézet, így azt embereken is ki lehet próbálni. – Elsőként jövő hétfőn Rácz Jenő egészségügyi miniszter kapja meg a vakcinát – tette hozzá. Batiz András beszámolt arról, hogy a miniszterelnök a napokban hallgatja meg a tárcavezetőket a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Kifejtette azt is: a költségvetési hiány számítása változatlan, szigorítások nem lesznek.

Kóka János gazdasági miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy 10 milliárd forintot különítettek el a Volán-társaságok részére új autóbuszok beszerzésére. Ezzel tíz éven belül lecserélhető a teljes járműpark. A miniszter bejelentette: a kormány 15 milliárdos állami garanciát vállalt a BKV üzemeltetésére.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!