Hírek

2005.09.22. 00:00

Tovatűnt dollármilliárdok

Az iraki védelmi minisztériumból eltűnt egymilliárd dollár. Ezt a hatalmas összeget a hadsereg fegyverzetének korszerűsítésére szánták; hiányában a nemzeti gárda múzeumi fegyverekkel harcol a felkelők ellen.

Csák E.

Az Independent című lap oknyomozó riportja szerint a pénzt részben lengyel és pakisztáni üzletek megkötésére fordították, de a szerződések több mint gyanúsak. Szokatlan az a gyorsaság is, amellyel az összegeket folyósították. Ami pedig a fegyvereket illeti, a 28 éves szovjet gyártmányú helikoptereket régen leselejtezték, a szállítójárművek páncélját egy ósdi gépfegyver is kilyukasztja, a papíron amerikai kézifegyverek pedig egyiptomi hamisítványok. Az elavult fegyverek, a golyóálló mellények hiánya miatt az iraki hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett el az utóbbi hónapokban. A felelősség ezért minden jel szerint azokat a minisztériumi tisztviselőket terheli, akiket az amerikaiak neveztek ki.

Egyes feltételezések szerint az iraki sikkasztók csupán azokat a szélhámosokat fedezték, akik az amerikai hadsereg és a hírszerzés köreiben találhatók. Figyelembe véve, hogy a megszállókat majdan felváltó iraki hadsereg felállítása Washington és London kiemelt célja, s hogy a lopás észrevétlenül folyt hosszú időn át, arra utal, hogy a Bagdadban működő amerikai hivatalnokok és tisztek példátlan felületességgel kezelik a dolgokat – írja az Independent.

Az iraki számvevőszék vizsgálata szerint a szóban forgó szerződéseket Ibrahim al-Dzsaffari kormányának májusban nyújtották be, s az eltűnt összegek nagysága folyamatosan változott. Nem kizárt, hogy az ideiglenes kormány alatt összesen kétmilliárd dollár párolgott el nyomtalanul – mondta a lapnak Ali Allavi pénzügyminiszter. 2004–2005 folyamán nyolc hónap alatt 1,8 milliárd tűnt el; ez az összeg annyi, amennyit Szaddám Huszein kapott a botrányos olajat élelemért ENSZ-program keretében. A visszaélések Ijad Allavi kormányzása idején folytak. Minisztereit Robert Blackwell amerikai megbízott és ENSZ-beli kollégája, Lakhdar Brahimi nevezte ki. Az USA által futtatott személyek között volt egy korábbi londoni üzletember, Hazem Saalan. Ő védelmi miniszter lett. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!