2005.09.15. 00:00
Újabb két esztendőt várhatunk
Csupán egyetlen győzelem hiányzott ahhoz, hogy férfi csapatunk hat év elteltével újra ott legyen az Európa-bajnokságon, Izraeltől viszont kikaptunk. Igazából azonban már korábban elbuktunk.
A magyar férfi kosárlabda-válogatottnak már csak Izraelt kellett volna legyőznie ahhoz, hogy 1999 után ismét ott legyen a kontinens legjobb tizenhat csapata között. A gárda kikapott kedd este. Pedig ezúttal minden esély megvolt a győzelemre, hiszen majdnem a létező legerősebb csapatot küldhette harcba Meszlényi Róbert. Az ellenfelek nem tűntek verhetetlennek, a magyar drukkerek pedig szinte hazai pályát varázsoltak az újvidéki terembe. Most mégis az a kérdés, miért kell újabb két esztendőt várni az Európa-bajnoki szereplés lehetőségére.
A selejtezősorozatot nem Újvidéken, az izraeliek ellen buktuk el, ugyanis ott már nem is lett volna szabad játszanunk. A siker a középdöntőben elszenvedett két ostoba vereséggel úszott el, amikor a gárda kikapott Belgiumban és Ukrajnában. Két, a magyar válogatottnál gyengébb gárda okozta az akkor még Zsoldos András irányította csapat vesztét. Tudniillik ha egy csapat hazai pályán közel száz pontot dobva 26 ponttal győzi le a sehol sem jegyzett belgákat (96-70), és 23 ponttal (90-67) a kicsivel magasabban jegyzett ukránokat, akkor annak a csapatnak kötelessége idegenben is győzni. Ez a papírforma. Főleg, ha ugyanez a magyar csapat képes két szoros (igaz, két vesztes) meccset játszani az Eb-n éremesélyes németekkel, akik még az NBA-sztár Dirk Nowitzkit is bevetették.
Az is igaz, a középdöntő fentebb sorolt mérkőzésein nem játszott a két legmagasabban jegyzett, már-már Európa-klasszis magyar játékos, Dávid Kornél és Gulyás Róbert. Ők arra vártak, hogy a honi szövetség megkösse végre azt a biztosítást, ami garanciát jelent nekik egy esetleges sérülés utánra. A kívánságuk teljesen jogos: akármilyen nagy megtiszteltetés a válogatottban játszani, ők mégiscsak klubjaikban keresik meg a betevőre valót, feltéve, ha tudnak játszani. A két ász további védelmében (nem mintha védelemre szorulnának): a biztosítási ügy rendeződése után szó nélkül beálltak a sorba, és voltak a válogatott kiemelkedő legjobbjai.
Utólag fölösleges felelősöket keresni, talán nincsenek is. Meszlényi Róbert – aki sikertelen középdöntő után vette át a válogatottat (a sérült Bencze Zoltán és az új klubja, a Leuven által visszatartott Simon Balázs kivételével) – a legjobb csapatot rakta össze. Előbbi hiányát nem éreztük, centerben mind a négy (Svédország és Portugália a pótselejtező első, Csehország és Izrael a második körében) ellenfelünknél jobbak voltunk. Simon Balázs tehetsége már jobban elkelt volna, a sérüléseivel bajlódó Mészáros Zalánt csak hellyel-közzel tudta kisegíteni Kálmán László. A többi mezőnysor is csak néha játszott jól. A csehek ellen csupán Németh Istvánnak ment, az ő 15 pontjához a másik öt kinti ember összesen huszonegyet tett hozzá. Az izraeliek ellen pedig csak Mészáros (11/3) és Dénes Gábor (11/9) volt dicsérhető, másik négy társuk mindössze kilenc pontra volt jó. Akkor betliztek, amikor éppen a legnagyobb szükség lett volna rájuk. Javítani pedig csak két év múlva lehet.
Pakstól Újvidékig
Középdöntő:Magyarország–Belgium 96-70, 97-101
Németország–Magyarország 82-72, 78-70
Magyarország–Ukrajna 90-67, 70-77
Pótselejtező:
Portugália–Magyarország 76-87, 77-76
Magyarország–Svédország 75-68, 67-73
Magyarország–Csehország 84-79
Magyarország–Izrael 69-83
Összesen:
12 mérkőzés, 6 győzelem, 6 vereség, 50%-os teljesítmény
Magyarország–Belgium 96-70, 97-101
Németország–Magyarország 82-72, 78-70
Magyarország–Ukrajna 90-67, 70-77
Pótselejtező:
Portugália–Magyarország 76-87, 77-76
Magyarország–Svédország 75-68, 67-73
Magyarország–Csehország 84-79
Magyarország–Izrael 69-83
Összesen:
12 mérkőzés, 6 győzelem, 6 vereség, 50%-os teljesítmény -->
