A zsidónegyed vérző szíve

[caption id="" align="alignleft" width="210"] Hétszázmillió forintot költött a főváros és két kerület az utca felújítására
[/caption]Ez lehetne Erzsébetváros egyik legszebb utcája. A hangulata most is magával ragadó, de nem a szokásos értelemben. Mintha a múltban sétálnánk, ahová szépségeivel és csúfságaival együtt betolakodott a jelen és a jövő. Az Erzsébet körutat két oldaláról keresztező utca Duna felőli szakaszán elindulva elsőként a Liszt Ferenc Zeneakadémia monumentális, csaknem háromezer négyzetméteres, szecessziós épületére kapja fel a járókelő a fejét. Néhány lépéssel odébb újabb meglepetésként a virágokkal övezett, díszburkolattal körbevett Avidai Szent Teréz-plébániatemplom magasodik a négyszintes bérházak fölé. A Nagymező és a Király utca találkozásánál kezdődik az igazi időutazás, ez afféle határmezsgye két különböző világ között. A széles út egysávosra szűkül, az élettér befogadható keretek közé szorul.

– Ne haragudjon, keres valamit? – szólít meg egy idősebb, kalapos öregúr az egyik kapualjban, miközben a rozsdabarna, több mint százéves épület balkonján álldogáló kuruc vitéz-szobrokat bámulom bambán. Gyorsan kiderül, hogy Holz Áron több mint ötven éve itt él, van mit mesélnie. Önként a kalauzommá szegődik. – Annak idején az utca két bejáratánál egy-egy kávéház állt. Jobbról az Orczy, balról a csak Zsidóként emlegetett Herzl. Azt beszélik a nálam is öregebbek, hogy akkortájt, vagyis a 19. század első felében ez volt a pesti zsidóság üzleti életének központja. Az utcában egészen a második világháborúig számos zsidó élt, legalább a lakosok negyede. Többségüknek itt volt a boltja is, kis szatócsüzletek. Nem luxuscikkeket árultak, hanem olcsó tömegárut. Később már megjelentek a gyarmatáruk: bors, süvegcukor, babkávé. Lassan modern polgári jelleget öltött a zsidónegyed. Ez a stílus még most is érezhető! – néz körbe a díszes ajándék- és szőnyegboltokon a férfi. Hosszan tudna mesélni, de sietős az útja.

Budapest székesfőváros könyvesháza és kávéháza mellett vezet tovább az út a város szíve felé. Kihalt az épület, mint ahogy a szomszédos trafik is. Félig leszaggatott plakátok, töredezett kirakatok, levert cégérek folytatják a sort. A Gulyás Csárda ablakában egy ütött-kopott lábos emlékeztet csupán a valamikori népszerű étteremre. Csúnyán cserbenhagyták ezeket a házakat, senki sem töri magát a gondozásukért. – Másfél éve kezdődött az utca felújítása, azután egyre több üzlet bezárt. Szerintem annyira megnőttek a bérleti díjak, hogy senki sem tudta fizetni – találgat Simóka Lajosné, egy lakó az utcából. – Egyébként elégedettek vagyunk, mert egyre szebb az utca. Nézze az utat, a díszburkolatú járdát, a sok szép padot, a szemeteseket. Nekem a lámpák a kedvenceim! – mondja, majd apró kutyája unszolásának engedve továbbsétál.

Valóban látszik a törődés az utcán, 700 millió forintot költött a főváros és a VI. VII. kerület a megszépítésére. De miért éktelenkedik március óta a Székely Mihály utcai kereszteződésben a feltöredezett díszburkolat? A kivitelező Royal Bau Rt. akkor azt ígérte, kijavítják a hibát. Nyolc hónap alatt nem tették meg. De legalább a Gozsdu-udvarban elkezdődött a felújítás. Nyolcmilliárd forintot költenek majd rá, találkozó- és szórakozóhely lesz a műemlékből. Az utca másik oldalán már nem érződik a varázs. Széles, többsávos út, sztriptízbár, gyorsétterem. Egy-egy gmk-székhelyet hirdető felirat, és „A kulcs az 55. szám alatt a házfelügyelőnél van” fémtábla idézi a régmúltat. De csak azt, amire a legtöbben még jól emlékszünk.

Csapásból lett utca

A Király utca egykor csak egy keskeny, Városligetbe tartó csapás volt. Beépülése a Terézváros benépesülésével párhuzamosan történt meg a 18. században. Végleges kiépülése 1790-re tehető. Akkoriban Mittermayerische Gasse-nak nevezték, majd az itt álló fogadó után Englische Gasse lett a neve. Mai nevére utaló jelét 1820 körül kapta, bár akkor még Három király utcának hívták. A király szócska 1874-től 1950-ig díszelgett a táblákon – ekkor ugyanis Majakovszkij lett a névadója. Régi-új nevét 1989-ben kapta vissza.