Hírek

2006.02.28. 14:21

Fernando Martin a Real Madrid új elnöke

A Real Madrid igazgatótanácsa egyhangú szavazással Fernando Martint választotta meg a klub új elnökévé. Az ingatlanvállalkozó, 58 éves Martin eddig is a vezető testület tagja volt, a lemondott Florentino Perez bizalmi emberének számított és számít vélhetően a továbbiakban is. Megbízatása elődje, Perez mandátumának lejártáig, 2008-ig szól.

É. S.

A távozó Perez szerint nincs válság a Real Madrid  futballcsapatánál, a 2000 óta meghonosított sportvezetési, gazdasági  modell jó. Az ex-elnök a Real Mallorca elleni 2-1-es bajnoki vereség után döntötte el, hogy az utóbbi idők eredménytelensége miatt távozik a királyi gárdától. A klub eddigi első számú vezetője úgy véli, hogy lemondásával azt jelzi, hogy nem mindenáron ragaszkodik a posztjához, s bizonyítani tudja a klubtagok iránti lojalitását.

Az 59 esztendős Perez 2000. július 17. óta állt a fővárosi klub élén. Háromszáz millió eurós hiánnyal vette át az irányítást, és intézkedéseinek eredményeképpen a Real Madrid éppen a közelmúltban előzte meg a Manchester Unitedet, és vált a világ leggazdagabb futballklubjává. A Perez érában alatt a csapat nyert kétszer bajnoki címet  (2001, 2003), egyszer Bajnokok Ligáját (2002), egy alkalommal  Klubvilágkupát (2002), kétszer Spanyol Szuperkupát (2001, 2003) és egyszer Európai Szuperkupát.

A Real Madrid régóta van komoly válságban, évek óta az iszonyatos mértékű játékosvásárlás ellenére egyetlen egy trófeát sem nyertek. Elsősorban nem a szakmai érvek, hanem a marketingérték döntött a játékosok vételekor, nem posztokra igazoltak. Galaktikusként került a klubhoz Figo, Ronaldo, Beckham, Zidane, Owen, de olyan játékosokat is vettek, mint Robinho, Gravesen, Julio Baptista, Sergio Ramos. A közelmúltban a Real mumusává váló Mallorca, korábban a még itt játszó Eto''o vezérletével többször is megalázta a fővárosi gárdát csakúgy, mint vasárnap. Múlt kedden a Bernabeu Stadionban 1-0-ra  kikapott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az angol bajnokságban jelentős hullámvölgybe kerülő Arsenaltól. A Real Madrid a spanyol Király Kupából is kiesett: a fővárosiakat a Zaragoza búcsúztatta. Az első meccsen a Zaragoza 6-1-re alázta meg a Real Madridot. A visszavágón hiába játszottak parádésan a blancók, a 4-0-ás győzelem nem volt elég a továbbjutásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!