2006.05.10. 12:57
Épül a tiszalöki börtön
Az új börtönben 700 fogva tartottat helyeznek majd el. Az intézmény, amely 2007 második felében kezdi meg működését, állami és a magánpénzből épül.
Csere László vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vezetője szerdán elmondta, a 280 fős személyzet háromnegyedét a térségből veszik fel, s képzik ki őket a feladatra. Felső- és középfokú végzettségű munkavállalóknak, köztük jogi, pénzügyi és gazdasági szakembereket egyaránt álláslehetőséget biztosítanak foglalkoztatási lehetőséget, de főként felügyelői munkakörbe várnak jelentkezőket.
A szabolcsi igazságügyi intézetben, amely fegyház és börtön, azaz a legszigorúbb, illetve közepes fokozatú büntetés-végrehajtási intézmény lesz, a térség fogva tartottait helyezik majd el. A tiszalöki börtönt a szegedi Közép-urópai Építő és Szerelő Kft. építi és működteti a Publik Private Partnership, az úgynevezett PPP rendszer keretében, s a büntetés-végrehajtás másfél évtizeden át évi 1,7 milliárd forint szolgáltatási díjat fizet a társaságnak, mint befektetőnek.