2007.09.26. 14:48
Tarlós elvállalta a kampány vezetését
Elvállalta a Fidesz népszavazási kampányának vezetését Tarlós István, aki a referendum kommunikációjában szabad kezet kapott a párttól. Erről a Fidesz elnökségi ülése után nyilatkozott Varga Mihály és Tarlós István.
„Szociális népszavazás 2008” - a Fidesz így nevezte el a referendumot, és az elnökségi ülésen azt is megerősítették, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után azonnal megkezdik az aláírások gyűjtését, annyi kérdésben, amennyire a testület lehetőséget ad. Hogy a Fidesz számol-e azzal, hogy a hat kérdésben nem tarthatnak egyszerre népszavazást, és ezért esetleg elhagyják a termőföldről, a patikaliberalizációról és a kórházprivatizációról szóló kérdéseket a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdések javára, Varga Mihály alelnök azt mondta, az Ab döntése után alakítják ki erről a véleményüket, addig nem akarják semmiben befolyásolni a testületet.
A Fidesz fővárosi frakcióját vezető Tarlós István - akit Orbán Viktor pártelnök hétfőn kért fel a kampány irányítására - azt mondta, hogy hat feltétellel vállalta el a kampány politikai vezetését, többek között szabad kezet kért a népszavazás kommunikációjában. A fajsúlyosabb, tartalmi kérdésekben Tarlós nyilatkozik majd, kampányszóvivőként Szikora Linda lesz a segítségére, emellett a Fideszben is lesz felelőse a kampány technikai lebonyolításának, erre a szerepre legnagyobb esélye Kubatov Gábor pártigazgatónak van.
Mint elhangzott, Tarlós István feltételei között szerepelt az is, hogy a Fidesz biztosítsa számára a kampány technikai, személyi feltételeit, és a stáb hierarchikus rendben működjön, mert - mint a kampányfőnök fogalmazott - senkinek nem akar könyörögni az elgondolások végrehajtásáért. Feltétel volt továbbá, hogy a népszavazási kampány ne szoruljon a párt keretei közé, hogy a Fidesz külön-külön értékelje a fővárosi és a kampánymunkát, a kampány helyzetét pedig néhány hetenként együtt értékelje a Fidesz elnökségével.
A megállapodás szerint a Fidesz a népszavazást követően is támogatja majd a Tarlós István által alapított Polgári Szociális Bázis tevékenységét. A fővárosi frakcióvezető azt mondta, voltak viták az elnökségi ülésen a feltételeit illetően, de azt nem árulta el, pontosan mely pontokban. Tarlós hangsúlyozta: azért vállalta el a kampány irányítását, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a népszavazás intézményét ki akarják üresíteni, mert a „baloldalinak mondott” kormány nem képviseli a szociális értékeket, és mert tisztességtelennek tartja, hogy a 2006-os választások kampányában éppen a mostani népszavazási kérdésekben hangoztak el „agresszív visszautasítások” a kormánypárti politikusok részéről. Az SZDSZ is megkönnyítette a döntést, mert mocskolódó közlemény jelentetett meg - tette még hozzá.