Hírek

2008.03.05. 15:07

240 milliós lízingcsalás

Bűnszövetségben követett el lízingcsalást egy tízfős banda, a rendőrség szerint a csalók több mint 240 millió forint kárt okoztak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.

BAMA

Mint a rendőrség közleményében olvasható, a pilisborosjenői C. Emil és társai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2005-2006-ban egy lízingcéghez összesen 11 esetben nyújtottak be lízingkérelmet nem létező lízingtárgyakra, amelyből 10 esetben a szerződéskötés is megvalósult.

A bűncselekménnyel több mint 240 millió forint anyagi kárt  okoztak, és legalább tíz ember vett részt az összehangolt csalásban,  s ebből hatot kedden fogtak el a fővárosban, illetve vidéken. A házkutatások során több tárgyi bizonyítási eszközt is lefoglaltak. A rendőrség folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben négy férfi előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrség.
MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!