Parkolási biznisz

Nemcsak komikusnak, de fölöttébb álságosnak is tartom azt a felzúdulást, ami most a saját (ja, meg a főnökeik) zsebére dolgozó parkolóőrök történetét kíséri. Komikusnak azért, mert nem kevéssé szórakoztató, hogy egyszer végre azok az emberek is szívnak egy rendeset, akik korábban afféle utcai kiskirályokként grasszáltak és intézkedtek össze-vissza (figyelem, nem a munkájukat normálisan végzőkről beszélek), és álságosnak, merthogy mindenki sejtette (vagy tudta?), hogyan is mennek a dolgok a „P” betűs helyek környékén. És bár az egyes televíziók rejtett kamerás felvételei mindig csak egy-egy korrupt parkolóőrt lelpleztek le, csupán idő kérdése volt, mikor derül ki, hogy itt egy szabályos maffiáról van szó, amely olajozott gépezetként, a saját belső törvényei szerint működtet egy nagyon jól jövedelmező üzletet. Egy olyan üzletet, amely brutálisan egyszerű volt: autósok sokasága (pillanatnyilag egy ezres listáról beszélnek) nem parkolási díjat fizetett, hanem napi ötszáz forintot..., zsebbe, az őröknek. Akik azután leadtak belőle a főnökeiknek, azok meg esetleg megint jattoltak valakiknek, és így tovább, és így tovább..., hogy a szálak milyen magasra vezetnek, hogy kik és mekkorát kaszáltak az idők folyamán, azt jelenleg inkább csak találgatni lehet. A biznisz mindenesetre nem mehetett túlságosan rosszul, lévén néhány, a buliban érintett őr azt nyilatkozta, 300-400 ezret vittek haza havonta, és akkor még egyetlen szót sem ejtettünk a „föntieknek” átpasszolt  százmilliókról.

Az előbb egyébként nem véletlenül emlegettem a „magasabbra vezető szálakat”, ugyanis ebben a sztoriban engem egyáltalán nem a „kis halak” érdekelnek, hanem azok, akik az igazi pénzeket keresték, s akiknek a védelme, hallgatólagos beleegyezése (ne adj''isten ösztönzése) nélkül soha a büdös életben nem lehetett volna ezt az egészet hosszú esztendőkön keresztül – lapinformciók szerint több mint nyolc éven át – háborítatlanul, no, és persze, lebukás nélkül csinálni. A kérdés szerintem így hát messze nem az, voltak-e ilyen emberek, hanem hogy kik ők, s hogy vajon hozzájuk is eljut-e a majd a rendőrség, avagy – ahogyan az általában lenni szokott – az alsóbb szinteken lévők egyedül viszik el a balhét. A tét nagyságát egyébként a bilit kiborító parkolóőr életveszélyes megfenyegetése mutatja, a helyzet fonákságát, zavarosságát meg például az a hangfelvétel, amelynek tanúsága szerint Rusznák Imre, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulás Kft. vezetője tisztában volt azzal, hogy sokan saját zsebre dolgoznak, jóllehet korábban – egy lapnak nyilatkozva – kategorikusan tagadta, hogy tudna a visszaélésekről. És ez csak az egyik, meglehet, nem is a leglényegesebb epizódja az eseményeknek..., mert bár bizonyítékok nélkül talán nem szabadna ilyesmit mondanom, meggyőződésem, hogy a politika valamely szintje érintett az ügyben. És nem feltétlenül úgy, hogy ráfizetett a boltra.

És ha már itt tartunk, némiképpen meg kel követnem Dávid Ibolyát, aki egy jó ideig feszegetett bizonyos fővárosi parkolási dolgokat..., botrányt és pártkötődéseket emlegetve, sőt, egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazva. Noha emlékeim szerint az MDF elnök asszonya elsősorban a parkolásból befolyt összegek nyomon követhetőségét szorgalmazta – aminek nincs (?) köze a jelen esethez –, ez utóbbi terület rendbe tétele esetleg elvezethetett volna a mostani botrány feltárásáig. És talán nem is véletlen, hogy a vizsgálatokból nem lett semmi.