Hírek

2008.10.25. 09:46

De hová húz a sajtó?

Az Egyesült Államokban megjelenő lapok semmiféle titkot sem csinálnak abból, hogy Obamát vagy McCaint támogatják-e, és az elemzések is olyan aprólékosan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mint mondjuk azzal, hogy vajon mennyi pénzből is kampányolnak az elnökjeöltek. Idehaza „kicsit” másképpen festenek ezek az ügyek.

Stanga István

A címbéli kérdést, jelesül, hogy választások idején melyik politikai oldalt is támogatja a sajtó, attól függően könnyű vagy nehéz megválaszolni, hogy tudniillik mely ország médiumairól beszélünk. Ha például az Egyesült Államokról van szó, a helyzetünk végtelenül egyszerű, hiszen az ottani lapok egyfelől semmiféle titkot sem csinálnak abból, hogy kit szeretnének „befutónak” látni, másfelől meg az elemzések éppen olyan aprólékosan kitérnek az elnökjelöltek mögött felsorakozó újságok ügyére, mint mondjuk arra, hogy a Fehér Házba pályázók közül kinek mennyi pénzt sikerült összegyűjtenie a kampányára. Hogy mindez mennyire így van, azt szépen példázza az amerikai sajtópiac helyzetével foglalkozó egyik legismertebb kiadvány, az Editor and Publisher magazin mostani anyaga, amely szerint a demokrata Barack Obamának 115 orgánum kampányol, míg a vetélytárs, azaz a republikánus John McCain mindössze 40-et tudhat maga mellett. Külön érdekesség, hogy az adatok szerint jelenleg mintegy 26 olyan médium van, amely négy esztendővel ezelőtt még George W. Bush megválasztását segítette, ám most átállt Obamáék oldalára, ezzel szemben McCainéknek csupán négy újságot sikerült a demokrata párttól „átcsábítaniuk”. És bár az Obama által elhódított lapok között olyan tekintélyesek és nagy példányszámúak is akadnak, mint teszem azt a The Denver Post, a Chicago Tribune, avagy a New York-i Daily News, az ügy számomra nem elsősorban azért rendkívül érdekes, mert most legalább a tekintetben is saccolgathatunk, hogy mennyit ér vagy nem ér a sajtó támogatása, hanem, mert elképzeltem, mennyire meghökkenének az érintettek, ha valaki idehaza feszegetné ezt a témát.

Igen, mivel Magyarországon – szemben a demokráciák többségével – rendkívül szemérmesen kezelik ezt a kérdést. És nemcsak a költségvetési pénzből fenntartott közszolgálati rádiók és televíziók (újságok nincsenek ilyenek), hiszen az esetükben – tegyük hozzá gyorsan: elvben – szóba se kerülhetne ez a dolog, hanem azok a médiumok is, amelyek – és most  igyekszem nagyon enyhén fogalmazni – meglehetősen egyértelműen foglalnak állást a bal-, illetve a jobboldal mellett, s amelyeket az emberek többsége teljes joggal tart valamiféle pártlapnak, -televíziónak vagy -rádiónak. Az effajta „sunnyogás” részint érthetetlen, merthogy a kizárólag hirdetésekből és/vagy előfizetőkből élő orgánumok olyan értékeket képviselnek, amilyeneket akarnak (elemi érdekük persze, hogy minél több olvasót, nézőt, hallgatót szólítsanak meg), részint viszont nagyon is magyarázható, ugyanis az emberek nem jelentéktelen hányada éppen olyan követelményeket támaszt velük szemben is, mint amilyeneknek a már említett közszolgálati csatornáknak kell(ene) megfelelniük..., és ha ezeket esetleg nem látják teljesülni – már természetesen a másik oldalon, mert a saját mindig kivétel –, rögtön „pártsajtózásba” megy át a dolog. Ami nemcsak bődületes ostobaság, de értelmezhetetlen is. Hiszen ki a francnak jutna az eszébe az USA-ban megkérdőjelezni például a lelkes Obama-támogató Los Angeles Times, avagy az elkötelezett McCain-párti New York Post függetlenségét. Azt meg mégse mondhatjuk, hogy na, jó, jó, de a tengerentúlon nem szabad a sajtó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!