Hírek

2008.10.24. 15:49

Nem kell nagy állam, de legyen hatékony!

Fodor Gábor szerint kisebb, de hatékonyabb államra van szükség, ami valóban a polgárok érdekeit szolgálja. Az SZDSZ elnöke pénteken, a pártja által szervezett nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy szükség van a liberális gondolkodás megújítására.

mti

Fodor azt mondta, hogy pártja hagyományosan képviselni akarja a szabadságjogok, az emberi jogok és a jogállami normák melletti elköteleződést. Szerinte a jelenlegi nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságra reagálva újra kell gondolni az államnak a társadalomban betöltött szerepét. „Mi, liberálisok egy jól működő, valóban a polgárokat szolgáló, erős állam pártján vagyunk, de egy olyan állam pártján, amely a fölösleges feladatokból visszahúzódik” – fogalmazott Fodor Gábor a Liberális szomszédok – Közép-európai liberálisok közös ügyeinkről című, az ez év nyarán elhunyt egykori lengyel külügyminiszter, Bronislaw Geremek emlékének szentelt konferencián.

Fodor úgy vélekedett: Magyarország problémái egyebek között abból származnak, hogy az állami újraelosztás aránya még mindig jóval magasabb, mint a többi uniós országban.

– Ezen változtatni kell. Nem „több” államra van szükség, ellenkezőleg, „kevesebbre”, de annak hatékonynak kell lennie. Valóban a polgárok érdekeit kell szolgálnia – mondta a pártelnök hozzátéve, hogy a megújulás irányát jelentené a környezettudatos gondolkodás is.

Ezek is érdekelhetik