Hírek

2008.10.08. 10:54

Több lesz a katonák fizetése

Több juttatásuk és kötelezettségük lesz a szerződéses katonáknak a jövőben; egyebek között tíz százalékkal kívánják emelni a külföldi békefenntartásban részt vevők pótlékát.

mti

Szekeres Imre ismertetése szerint ingyenes képzéseket is biztosítanak majd a szerződéses katonáknak, például gépkocsivezetést, vagy nyelvtanulást.

Szerepel a miniszter tervei között az is, hogy a jövőben nem csak a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek kaphatnak majd lakhatási támogatást, hanem a szerződéses katonák is. Ez a 80 ezer forintot is elérheti havonta. A későbbiekben a szerződéses katonák egyetemi tanulmányait is támogatják majd.

Ismertetése szerint egy tizenöt pontból álló programot állítottak össze, amely január 1-én indul. A programban a toborzással és a kiképzéssel kapcsolatban léptetnek életbe több intézkedést, amelyek a katonákat nem csak anyagilag, hanem karrierjük szempontjából is motiválja majd.
Arra szeretnék ösztönözni a szerződéses katonákat, hogy bizonyos idő után végezzék el a tiszthelyettesi tanfolyamot és legyenek hivatásos katonák.

Mint mondta, jelenleg a szerződéses katonák gyakorlatilag következmények nélkül bonthatják fel szerződésüket a honvédséggel, ezen szeretnének változtatni. Ezért azt tervezik, hogy ha valaki idő előtt megszakítja szerződését, akkor vissza kell fizetnie a kapott juttatásait.

Jelenleg legkevesebb három évre írhat alá szerződést a honvédséggel a munkavállaló. Az MTI azon kérdésére, hogy mikor lesz női tábornok a honvédségben, Szekeres Imre úgy válaszolt: "amikor javaslatot teszek a köztársasági elnöknek valamelyik női ezredes előléptetésére".

Közlése szerint "érik ez", de nagyon óvatosan bánik a javaslatokkal a tábornoki előléptetésre. Ezért is teljesít jelenleg mindössze 22 tábornok szolgálatot a Magyar Honvédségben. Ilyen méretű haderőben ez a megfelelő - tette hozzá.

A tábornoki előléptetés a teljesítményen és a beosztáson múlik. Vannak erre esélyes emberek, "többen is" tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!