Hírek

2008.10.14. 15:52

Vereséggel kezdtük a Világkupát

29-23-ra kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a francia csapattól a dániai Világkupa nyitómérkőzésén, Aarhusban.

mti

Az olimpia után a Vk-n szereplő nyolc csapat egyike sem a legerősebb összeállításban lép pályára Aarhusban. A magyarok közül is többen hiányoznak, így Pálinger, Görbicz, Tóth, Szamoránsky, illetve a várandós Ferling. Ezen a találkozón debütált az új szövetségi kapitány, Imre Vilmos.

Hatalmas iramban kezdődött a meccs, hol egyik, hol másik csapat vezetett, de ezzel együtt sok volt a hiba mindkét oldalon. A második félidőt sokkal jobban kezdte a francia gárda, és meglépett 16-12-re. Lassan rendezték soraikat a magyarok, és a 42. percben egyenlítettek (17-17), ám ezt követően megint a rivális pillanatai következtek. Az utolsó tíz perc 24-20-as francia előnyről és magyar időkéréssel kezdődött. A hátralévő szakaszban is gyenge volt a támadójáték – illetve jól védett a francia kapus –, ennél fogva esély sem volt a pontszerzésre.

A magyarok szerdán 14 órakor az oroszok, csütörtökön 20 órakor pedig a dánok ellen lépnek pályára. A csoport első két helyezettje jut a szombati elődöntőbe.

Franciaország-Magyarország 29-23 (12-11)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!