Hírek

2008.12.21. 07:25

Egymásra találtak, 58 év után

Nem csak karácsonyi, hétköznapi angyalok is léteznek. Olyan emberek, akik elkötelezetten, nap mint nap segítenek, és nem csak az ünnepen fontos nekik a szeretet. Egész évben azért dolgoznak, hogy valakinek könnyebb, boldogabb legyen egy napja vagy akár az egész élete.

Fábos Erika

Lengyel Katalin Alice különleges karácsonyra készül. 61 év után ismét együtt töltheti az ünnepet a testvérével. Az idős asszony 58 évig semmit nem tudott a bátyjáról, csak azt, hogy meg akarja találni. 1947-ben, egy novemberi napon látta utoljára Ungváron. Iskolai ünnepségre ment az akkor 16 éves fiú, de többé nem jött haza. Az egész család keresni kezdte, mindhiába.

[caption id="" align="alignleft" width="465"] Lengyel Katalin Alice: Lényegében a legnagyobb fájdalomtól szabadítottak meg. Mellette Ausztráliában megtalált testvére, István - FOTÓ: DARNAY KATALIN
[/caption]„Soha nem maradt ki otthonról, tudtuk, hogy valami baj történhetett – emlékszik Lengyel Katalin Alice. – Ráadásul nem sokkal később bukott le a Buleca nevű tömeggyilkos. Ő azt ígérte, pénzért átviszi az embereket a határon, ki a Szovjetunióból, de csak ígérte. Megölte valamenynyit. Anyám ment azonosítani az előkerült holttesteket, de a bátyám nem volt közöttük. Én akkor 18 éves voltam, és fejembe vettem, hogy megtalálom. Írtam levelet Genfbe, a Nemzetközi Vöröskeresztnek, de 16 éven át csak egy képeslap érkezett minden karácsonyra. Azt írták benne, hogy nem sikerült megtalálni, végül aztán 16 év után feladták a keresést. Anyám addig is minden karácsonyt végigsírt, ezután még rosszabb kedve lett. Csak azt hajtogatta, érzi, hogy él a fia, és meg akarja találni. Mielőtt 80 évesen meghalt, megígértette velem, hogy nem adom fel és megkeresem a testvéremet.Még elszántabb lettem, leveleztem az idegenlégióval, Bill Clintonnak is írtam levelet, mint egy eszelős, úgy kutattam utána. Magyarországra is ezért költöztünk át. Úgy gondoltam, itt nagyobb az esélyünk, mint Kárpátalján.”

Lengyel Katalin Alice 2003-ban lépett kapcsolatba a Magyar Vöröskereszt keresőszolgálatával. Ez a szolgálat az első világháború óta működik hazánkban, és bármilyen hihetetlen, ma is 1200-1500 ügyük van évente.
A keresések több mint fele még mindig háborús, holokausztos és 56-os megbízás. A legfrissebb megbízásuk Amerikából érkezett, ahol egy idős asszony arra vár, hogy kiderüljön: ki volt az a katona, aki 1945-ben megmentette az életét Tarpán. Legfrissebb sikerük pedig az volt, amikor nemrég egy közel ötvenéves férfi nagypapájának a sírját találták meg Ausztriában. A meglett ember könnyekig hatódott, hogy megtarthatta ígéretét, amelyet az édesanyjának tett, így az aszszony még életében virágot vihetett az édesapja sírjára, akit alig ismert. Kislány volt még, amikor a frontra vitték. A keresőszolgálat a megbízások 60 százalékát tudja sikerrel teljesíteni. Van, hogy néhány nap elég, de az is előfordul, hogy évtizedek kellenek, mire előkerül valaki. Lengyel Katalin Alice testvérét 58 évig keresték, mire Ausztráliában rátaláltak.

„Az volt a baj, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt nem tudta, hogy Ungvár és Uzsgorod ugyanaz a település – mondta Lengyel Katalin Alice. – Csak amikor a magyar keresőszolgálathoz került az ügyünk, derült ki, hogy mégis van nyoma a nemzetközi levéltárakban a testvéremnek mint háborús menekültnek, csak talán korábban a születési hely miatt nem sikerült azonosítani. A lényeg, hogy most már újra együtt vagyunk. Idén nyáron pedig úgy döntöttem, hazahozom a bátyámat. Megbetegedett, és nem akartam Ausztráliában hagyni. Ebben is a keresőszolgálat segített. Lényegében az életem legnagyobb fájdalmától szabadítottak meg. Az én példám pedig arról szól: meg lehet találni, ami elveszett, csak nem szabad feladni, mindig bízni kell!”

Húsz éve rátalált a sorsára, azóta másokét is segít megkeresni

A Magyar Vöröskereszt keresőszolgálata az első világháború után alakult. Jelenleg három ember jelenti évente úgy 1200-1500 embernek a reményt. Ők azok, akik azért fordulnak a szolgálathoz, mert abban bíznak, segítenek megtudni valamit szeretteikről. A keresőszolgálat három tagja két ütött-kopott irodában dolgozik, de nem törődnek sokat a körülményekkel. Nap, mint nap több olyan emberi történettel találkoznak, amely segít mindenről megfeledkezni.

Kucsma Jenőné húsz éve vezeti a szolgálatot. „Pszichológusként dolgoztam egy idősotthonban, amikor megláttam a Vöröskereszt hirdetését, a menekültszolgálati irodába kerestek munkatársat – meséli. – Jelentkeztem a hirdetésre, mert már régóta figyeltem a Vöröskereszt munkáját. Érdekes, de már régebben hallottam a keresőszolgálatról is, meg is dobbant a szívem, de gondoltam, oda bekerülni biztosan lehetetlen. Tudtam, hogy csak kevesen dolgoznak ott. Aztán úgy hozta az élet, hogy mégis oda vitt a sorsom. Az első perctől úgy érzem ugyanis, hogy ez az én sorsom. Biztosan csinálhattam volna jobb karriert, találhattam volna jobb állást, de ennél szebb munkám nem lehetne. Amikor egy elkeseredett hozzátartozó bejön hozzánk, és megbízik bennünk, hogy mi majd megtaláljuk az édesapját vagy a gyerekét, vagy megmondjuk, hol van eltemetve a nagyszülője, az húsz év után is élmény. Hát még, ha valóban segíthetünk, márpedig minden második embernek tudunk. Ilyenkor, karácsonykor számtalan köszönet érkezik, de év közben is naponta látunk olyan embereket, akik visszakapják a reményt, és ez gyönyörű ajándéka az életnek.”

Kucsma Jenőné húsz éve vezeti a szolgálatot. „Pszichológusként dolgoztam egy idősotthonban, amikor megláttam a Vöröskereszt hirdetését, a menekültszolgálati irodába kerestek munkatársat – meséli. – Jelentkeztem a hirdetésre, mert már régóta figyeltem a Vöröskereszt munkáját. Érdekes, de már régebben hallottam a keresőszolgálatról is, meg is dobbant a szívem, de gondoltam, oda bekerülni biztosan lehetetlen. Tudtam, hogy csak kevesen dolgoznak ott. Aztán úgy hozta az élet, hogy mégis oda vitt a sorsom. Az első perctől úgy érzem ugyanis, hogy ez az én sorsom. Biztosan csinálhattam volna jobb karriert, találhattam volna jobb állást, de ennél szebb munkám nem lehetne. Amikor egy elkeseredett hozzátartozó bejön hozzánk, és megbízik bennünk, hogy mi majd megtaláljuk az édesapját vagy a gyerekét, vagy megmondjuk, hol van eltemetve a nagyszülője, az húsz év után is élmény. Hát még, ha valóban segíthetünk, márpedig minden második embernek tudunk. Ilyenkor, karácsonykor számtalan köszönet érkezik, de év közben is naponta látunk olyan embereket, akik visszakapják a reményt, és ez gyönyörű ajándéka az életnek.” Lengyel Katalin Alice: Lényegében a legnagyobb fájdalomtól szabadítottak meg. Mellette Ausztráliában megtalált testvére, István - FOTÓ: DARNAY KATALIN Egymásra találtak -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!