Hírek

2008.12.10. 12:18

Fodor: populizmus helyett liberalizmust!

Magyarországnak több liberalizmusra van szüksége - mondta az Európai liberálisok - A XXI. század kihívásai című nemzetközi konferencia megnyitóján Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke.

mti

Az Európai Liberális Fórum, a Friedrich Naumann Alapítvány és a Republikon Intézet közös rendezvényén a pártelnök arról beszélt, hogy ma a liberalizmus szerte a világban fordulóponthoz érkezett. Az elkerülendő veszélyekről szólva azt mondta: sokan valamiféle új keletű, modern etatizmusról beszélnek, sokan mondják, hogy az állam újfajta szerepvállalására van szükség.

Első számú veszélynek nevezte az etatizmus támogatását vagy elfogadását. Hozzátette, hogy a pénzügyi és gazdasági válság kapcsán teret nyert az a vélemény, amely szerint korábban túlontúl sok volt a szabadság, túl liberális volt a világ. Fodor Gábor szerint ez az elképzelés sem igaz, mert alapvetően nem a szabadság, a liberális gondolkodásmód, hanem a rosszul működő szabályozórendszer okozta a bajt.

A pártelnök kifejtette, hogy Magyarország éppen azért sebezhető, mert nem volt eléggé liberális. A hazai gondok okozójaként az állam túlköltekezését, a gazdaság strukturális problémáját és az állam túlterjeszkedését nevezte meg.  Hozzátette: eközben az állam szolgáltatásainak színvonala nemzetközi összehasonlításban alacsony.

A kilábalás egyik fontos pontjának nevezte a politikus, hogy a magyar gazdaság és társadalompolitika kellően liberális legyen. Mint mondta, szembe kell nézni azzal, hogy őszinte beszédre, a hibákkal való szembenézésre van szükség. Ennek kapcsán megjegyezte: 2002 és 2006 között a magyar gazdaságpolitika jelentős hibákat követett el, igaz, ez a folyamat nem akkor kezdődött. Fodor Gábor közölte: fel kell lépni a populizmus ellen is, mert az, hogy az emberek ma nehéz helyzetbe kerültek, többek között egy populista, államközpontú, túlköltekező politikának köszönhető.  Nyitni kell a különböző politikai erők felé, mert szükség van a párbeszédre - mondta a liberális párt elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!