Hírek

2009.03.25. 09:26

Az SZDSZ Surányit támogatja

Surányi Györgyöt tartja az egyetlen támogatható miniszterelnök-jelöltnek az SZDSZ - mondta Fodor Gábor pártelnök a Magyar Rádiónak szerda reggel.

VGO

A szabad demokraták szerint a volt jegybankelnök feltétel nélkül elfogadható, a válságkezelő program készítésébe ugyanakkor a másik két jelöltet is bevonnák.

Fodor Gábor a jelöltekkel kapcsolatban a rádiónak elmondta: a volt jegybankelnök megfelel annak a két szempontnak, hogy helyreállítsa a bizalmat a kormányzat iránt, illetve, hogy politikai nyomástól mentesen tevékenykedjen. A pártelnök szerint ő az egyetlen, aki körül nincsenek kérdőjelek. Bár az SZDSZ csak szerdán nevezte meg Surányit, már korábban is sejteni lehetett, hogy a párt által meghatározott kritériumoknak ő felel meg legjobban - írta a Világgazdaság Online.

Surányi szintén a Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta, rajta nem múlik a múlik a megegyezés, de a feladatot csak akkor vállalja el, ha a parlamenti pártok elfogadják őt. A szakember hétfőn és kedden is tárgyalt a pártokkal, többek között az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz elnökével is találkozott külön-külön.

Surányi Orbán Viktortól nem kapott ígéretet arra, hogy az új kabinetet nem bírálja majd a legnagyobb ellenzéki párt. A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Orbán személyesen is közölte Surányival: nem támogatja az általa vezetett kormányt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!