Hírek

2009.04.29. 11:13

Újjáalakuló MDF-frakció: Mindenkinek megvan az ára

Császár Antal volt fideszes képviselő már beléphetne az MDF-frakcióba, de komoly feltételei vannak. Gyenesei István exminiszter is fontolgatja a belépést - de neki is vannak kikötései.

VGO

Ha az MDF írásban biztosítja, hogy a frakciónak 2010. május elsejéig 10 tagja lesz, akkor csatlakozom, de csak tizenegyedikkéntnyilatkozta Császár Antal, független országgyűlési képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A politikus hozzátette: hivatalos megkeresés még nem érkezett a demokrata fórum részéről. Császár Antal azt is mondta a párt gazdasági programját tudja támogatni, ahogy azt is, hogy akár nagy koalíció jöjjön létre az MSZP, az SZDSZ, és az MDF között.

A független képviselő hozzátette: a miniszterelnöki megbízott pozíciójáról akkor sem fog lemondani, ha esetleg az MDF frakció tagja lesz. Császár Antal szerint a két poszt nem zárja ki egymást.

Gyenesei is fontolgatja

Az MDF hivatalosan még nem keresett meg, a csatlakozásra való felkérés szándékáról azonban már értesültem - közölte a volt önkormányzati miniszter.

Mint mondta, elzárkózni nincs oka a tárgyalástól, már csak azért sem, mert a somogyi választókerületében a legutóbbi országgyűlési választáson az MDF támogatta őt.

A felelős döntéshez - még a nemleges válaszhoz is - azonban ismernie kell a feltételeket - tette hozzá Gyenesei István, jelezve: feltételként szabná azt is, hogy az MDF volt frakciójának tagjai valamennyien egyetértsenek a személyével.

Gyenesei egyelőre mérlegeli a helyzetet. Egy esetleges tárgyalásra a következő két héten belül bizonyosan nem kerül sor - jegyezte meg. A politikus elmondta: ha vállalná, hogy feladva független státusát átül az MDF soraiba, az önálló véleményalkotás lehetőségét a frakció tagjaként sem adná fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!