Hírek

2009.07.18. 16:40

Fodor: felépített, szervezett kiléptetés zajlik az SZDSZ-ben

Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban - a párt nemrégiben lemondott elnöke erről a Hetek című hetilapnak beszélt. Kiemelte: ő nem tervezi, hogy távozna a pártból.

MTI

A Hírszerző portálon szombaton részletesen ismertetett interjúban Fodor Gábor azt is megjegyzi, csak azt nem érti, "hogy akik ezt szervezik, miért nem állnak ki a nyilvánosság elé, és ha tényleg vállalhatatlan számukra az új elnök, miért nem ők lépnek ki, vagy mondanak le azokról a pozícióikról, melyekben a pártnak köszönhetően ülnek".

"Természetesen, akikből elfogyott a hit és a meggyőződés az SZDSZ-szel kapcsolatban, elmehetnek, de azt nem tartom túl stílusosnak, hogy álindokok alapján még egyet utoljára rúgjanak azokba, akik ebben a szinte lehetetlen helyzetben magukra vállalták azt a feladatot, hogy megpróbáljanak valamit tenni" - mondta interjújában Fodor Gábor, aki egy példát is hozott arra a jelenségre, hogy sokan szerinte "csak az ürügyet keresték és találták meg az új elnök személyében, hogy távozzanak a pártból". Mint mondta, az elmúlt napok egyik "legabszurdabb" nyilatkozata az volt, amikor az egyik neves liberális értelmiségi azt mondta, hogy ő az új pártelnök "nyegle stílusa" miatt lép ki.

(A pártelnök nyegle stílusáról Konrád György író, a párt egykori alapítója beszélt, amikor hétfőn megerősítette: hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből.) Ez nehezen értelmezhető politikai állásfoglalásként - jegyezte meg Fodor Gábor. Arra a kérdésre válaszolva, hogy tavaly ősszel valóban meg akarta-e buktatni Gyurcsány Ferencet, az SZDSZ volt elnöke elmondta: akkor az volt az álláspontja, hogy mind az MSZP-nek, mind az SZDSZ-nek politikai fordulatot kell kezdeményeznie, hogy azt a hitelességi válságot kezelje, amelybe a koalíció már 2006 óta-ra került.

"Gyurcsányt különleges tehetségű politikusnak tartom, nem a személye ellen dolgoztam, de azt érzékelni kell, ha valaki minden tehetsége ellenére már csak tehertételt jelent" - utalt akkori szándékainak motivációira, majd hozzátette: ha sikerült volna már tavaly változtatniuk, így például Surányi Györgyöt megnyerni szakértői miniszterelnöknek, akkor szerinte mind a két párt, de ami még fontosabb: az ország is jobban állna ma. "Mai napig az a meggyőződésem, hogy ha a programomat megvalósítjuk, akkor Magyarország előrébb tartana, és az SZDSZ is népszerűbb lenne" - jelentette ki, majd arra is kitért, hogy programja megvalósítására elnökként azért nem kapott lehetőséget, mert "érdemi politikát csak a frakcióval közösen lehet végezni".

A szabad demokraták országgyűlési frakciójában - mint kifejtette - ugyanakkor "Kóka János és köre vezetésével obstrukció folyt". "Mindent megtettek, hogy a párt érdekeinek és többségének a véleményével szemben politizáljanak, például a vagyonadó ügyében.

Így történhetett meg, hogy a frakció egy olyan tervezetet támogatott, amelyet az SZDSZ országos tanácsában elsöprő többséggel leszavaztak, és nem volt olyan szakértőnk, aki támogatta volna a javaslatot. Ez az aktus egy nyílt szembefordulás volt a párttal. Ezt így tovább nem lehetett csinálni" - mutatott be egy konkrét példát Fodor Gábor arra, miért állíthatja azt, hogy neki valójában esélyt sem adtak, hogy politikai programját megvalósítsa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!