Hírek

2010.01.07. 10:26

Robban a benzinbotrány: MSZP-Fidesz csörte, OMV kifogás

Több sajtóorgánum szerint újabb MSZP-s képviselőről derült ki, hogy anyagilag is érintett a botrányba fulladt kormányzati OMV-benzintenderben – írja csütörtöki közleményében Kontrát Károly fideszes honatya. Laboda Gábor után a soproni Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselőről is azt írják, hogy OMV-kút üzemeltetésében érdekelt – teszi hozzá. Információk szerint, a nyertes megtámadni készül a kormányzati benzintender döntését.

Magyar Nemzet - Világgazdaság Online

Kránitz László vagyonnyilatkozatában szereplő, olajtermékek forgalmazásával is foglalkozó, 50 százalékos tulajdonában álló cég székhelye ugyanis megegyezik a soproni OMV-kút címével.

Azt már tudjuk, hogy az MSZP-kormány a benzintender kiírásakor szándékosan az OMV-nek, ezáltal az osztrák államnak kedvezett – fogalmaz a Fidesz politikusa.

Most már az is bizonyosnak látszik – folytatja Kontrát –, hogy magát az MSZP-t is segíteni akarja a kormány, hiszen minden egyes állami autó megtankolása MSZP-s politikusok magánvagyonát gyarapítja - idézi a politikus közleményét a Magyar Nemzet. 

A botrányos ügy miatt péntekre összehívták a rendészeti bizottságot is. A bizottság egyik MSZP-s tagja Laboda Gábor, akinek cége egy OMV-s kutat üzemeltet.
Laboda egyébként úgy reagált: jelentéktelen tétel az ügyben az ő töltőállomása.

Ugyanakkor a nyertes megtámadni készül a kormányzati benzintender döntését - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.

Ezek is érdekelhetik